Nemzetközi foci

Szerződést hosszabbított a bajnokcsapat vezetőedzője

Claudio Ranieri új megállapodása négy évre szól a Leicester Citynél.

Szerdán meghosszabbította szerződését Claudio Ranieri, az angol bajnokságot tavasszal óriási meglepetésre megnyerő Leicester City menedzsere – jelentették be a klub honlapján. Az olasz tréner új megállapodása 2020 nyaráig szól

Ranierit tavaly júliusban nevezték ki, a szezon előtt ötezerszeres szorzó volt a bajnoki címükre, mégis elérték a klub 132 éves történetének legnagyobb sikerét, és világszerzet sportrajongók tízezreit ejtették ámulatba.

Aiyawatt Srivaddhanaprabha alelnöke kifejtette, hogy már az érkezése után tisztában voltak a tapasztalt edző kiváló emberi és szakmai adottságaival, amelyek jelentősen hozzájárultak a történelmi eredményhez.

Ranieri úgy fogalmazott: még csak tárgyalt a Leicester City tulajdonosaival, de már tudta, hogy olyasmi várja a klubnál, amit már régóta keresett. Olyan légkör uralkodik a csapatnál – a tulajdonosok, a stáb, a játékosok és a szurkolók részéről egyaránt –, ami nagyon különleges.

„Az előző szezonban ez a szellemiség és a kemény munka segített nekünk a varázslatos eredmény elérésében. Ha továbbra is keményen dolgozunk, fenntartjuk a szenvedélyt, és továbbra is teljes szívvel harcolunk, biztos vagyok benne, hogy továbbra is sikeresek leszünk együtt” – nyilatkozta.

Az előző idényben 10 pontos előnnyel bajnokságot nyerő, mindössze három vereséget elkönyvelő együttes szombaton az újonc Hull City ellen kezdi a Premier League új szezonját.

Olvasói sztorik