Nemzetközi foci

A Le Havre lehet a világ egyik legjobb utánpótlás műhelye

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 10. 09:44

A francia kisváros csapatában játszott többek között Pogba, Mahrez és Payet is.

Nem sokan találnák el a csapatnevet, ha azt kellene kitalálni, hogy mi Paul Pogba, Riyad Mahrez és Dmitri Payet közös klubja. Sőt, talán még az sem segítene, ha hozzátennénk Jean-Alain Boumsongot, Carlos Kamenit, Steve Mandandát és Lassana Diarrát. Pedig a fent említettek – és még több más ismert játékos ugyanott kezdték labdarúgó-pályafutásukat: a Le Havre-ben.

A francia kisváros egykoron első osztályú csapata ugyanis pazar játékosneveldével bír. A fent felsoroltak közül Paul Pogba például 2007 és 2009 között erősítette őket, mielőtt a Manchester Unitedhez távozott volna; Mahrezt 2014-ben tőlük vásárolta meg a Leicester; Payet még az előző évezredben, 1999 és 2003 között (12-16 éves koráig) játszott náluk; Lassana Diarra 2003-től 2005-ig szolgálta őket, a felnőtt futballban is ott mutatkozott be.

Üröm az örömben, hogy a csapat sohasem volt domináns a francia labdarúgásban és főleg nem, amióta az említett sztárokat kinevelték. 2002 óta ugyanis mindössze egy alkalommal, 2008-09-ben játszottak az élvonalban, de rögtön ki is estek, az első osztályból egy bronzérem a legjobbjuk, azt még az 1950-51-es szezonban gyűjtötték.

A Squawka gyűjtése alapján egyébként szintén náluk edződött a 2000-es évek néhány nagyobb neve közül az egykori atléticós Florent Sinama-Pongolle; a Marseille-el 2005 és 2010 között elképesztően sikeres Mamadou Niang; az egykori PSG-kedvenc Guillaume Hoarau; illetve a Marseille-nél szárnyat bontogató Benjamin Mendy, akit épp most vett meg a Monaco – több mint 10 millió fontért.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Zinedine Zidane head coach of Real Madrid prior the La Liga match between Villarreal CF and Real Madrid, at La Ceramica Stadium, on may 19, 2018 (Photo by Maria Jose Segovia/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.