Nemzetközi foci

Miért ért meg ennyit Pogba a Manchester Unitednek?

Egyértelmű, hogy a francia klasszis nincs a világ öt legjobb játékosa között, de ezzel a hatalmas presztízsigazolással az MU és az egész Premier League üzent a világnak.

Hosszas huzavona után immár hivatalossá vált, hogy a Juventustól a Manchester Unitedhez szerződött a francia válogatott középpályása, Paul Pogba. A 23 éves klasszis világrekordot jelentő összegért váltott klubot, hogy Zlatan Ibrahimovic és Wayne Rooney oldalán, José Mourinho vezetésével újra a legjobbak közé emelje a Vörös Ördögöket, akiktől 2012-ben távozott. Az egyik legismertebb hazai angolfoci-blogger, a Rangadó hasábjain rendszeresen megszólaló Kele Jánost kérdeztük arról, vajon Paul Pogba milyen pluszt adhat a Unitednek a pályán és azon kívül.

– A pályán kívüli rész mindenképp jelentősebb az ügy szempontjából, főleg, ha a vételárat nézzük. Ez nem csak a Manchester Unitednek, hanem az egész angol ligának egy hatalmas presztízsigazolás – kezdte Kele János. – Nagyon régen volt már olyan, hogy egy egész világ által üldözött, befutott játékos a Premier League-be igazolt volna úgy, hogy közben más ajánlatai is voltak. Emlékezhetünk, hogy Gareth Bale és Cristiano Ronaldo is inkább elment a PL-ből. A meghatározó futballisták az utóbbi szezonokban jellemzően vagy elvándoroltak vagy át sem jöttek Angliába. Mindenképp üzenetértéke van annak, hogy a Manchester United világrekordért tudott megszerezni egy olyan játékost, aki akár a Barcelonába vagy a Real Madridba is mehetett volna. Ez azt is mutatja, hogy a Premier League nem adja fel, továbbra is a legjobb játékosokat akarja összegyűjteni, még akkor is, ha az elmúlt években ez nem így volt. A világrekord vételárnak abban van szerepe, hogy a United demonstrálja: a pályán ugyan az elmúlt évek nem sikerültek jól, de üzletileg ők még mindig a világ egyik legnagyobb klubja, és a legerősebb brand, aki elképzelhető a piacon. Ezzel jelzik mindenkinek, hogy a jövőben a pályán is a Real Madrid, Barcelona, Bayern München hármassal akarnak versenyezni.

Az angol labdarúgás szakértője szerint az üzlet sportszakmai része csak másodlagos, ennek ellenére Mourinhónak nagy szüksége volt arra, hogy a középpálya közepén található hatalmas űrt egy bombaigazolással töltse be.

– Pogba leigazolásának sportszakmai része az üzlet mögött szerintem csak a második helyen áll. Ne kerteljünk, Paul Pogba nem ér ennyit. Persze lehet azon vitatkozni, hogy egyáltalán melyik futballista ér ennyit. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy a futballklubok is olyanok, mint a nagy multinacionális vállalatok. Nézzük meg, mennyit keresnek a nagy informatikai vállalatok vezérigazgatói, vagy az Apple, a Google legértékesebb emberei. Iszonyatos pénzeket keresnek, ezért azt gondolom, hogy a világ legjobb játékosaiért is lehet iszonyatos pénzeket fizetni. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy Pogba jelenleg nem tartozik a világ öt legjobb játékosa közé, a legjobb tízbe esetleg befér, de szerintem még az is necces. Kétségtelenül megvan benne a potenciál, de azért látszott az előző szezonban, ha Marchisio nem volt ott mellette, akkor egymaga nem feltétlenül tudta elvinni a hátán a Juventust. Ebből a szempontból mindenképp túlzó a vételára, de az előbb felhozott üzleti szempontok ezt magyarázzák. Azt azért még fontos megemlíteni, hogy az MU-nak évek óta a középpálya közepe a legproblémásabb területe. Már a Ferguson-éra végén is minden évben szóba került, hogy mikor jön végre egy középső középpályás. Ha így nézzük, akkor Mourinhónak mindenképp nagyot kellett húznia erre a problémás területre, és így jött Pogba.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ilyen kaliberű igazolásokkal, mint Zlatan Ibrahimovic és Paul Pogba, a Manchester United vajon képes lesz-e idén visszaülni Anglia trónjára.

– Nehéz jóslatokba bocsátkozni, tavaly se gondolta senki, hogy a Leicester City bajnok lehet. Idén is hasonlóan kaotikus szezon elé nézünk, senkinek sem lesz könnyű dolga. Mourinhónak nagy előnyt jelenthet a helyismerete és az a tény, hogy annyira nagyon azért nem alakult át a United, négy játékos érkezett a kezdőbe. Mindenképp az első háromba várom a Vörös Ördögöket, hatalmas csalódás lenne, ha nem lennének a dobogón, illetve az is nagy csalódás, ha nem tudna folyamatosan a bajnoki címért küzdeni, tehát ha nagy hátrányt szedne össze. Szerintem mindenképp a bajnokság lesz a prioritás, az Európa Ligában pedig a fiatalok fognak szerepet kapni. A bajnokságban viszont az első háromnak meg kell lennie az automatikus BL-kvalifikáció miatt, és hogy harcban legyenek a bajnoki címért.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az utóbbi években a megszokottnál jóval gyengébben szereplő, Bajnokok Ligájában nem is induló United vajon mivel tudta magához édesgetni a világ legjobban keresett játékosát. Persze az irgalmatlanul magas fizetés mellett.

– Óriási csábító ereje van a Premier League-nek. A játékosok is látják, hogy bárki megverhet bárkit, csilli-villi, teltházas stadionokban játszanak, a legkisebb csapatok is válogatottakat igazolnak, tehát hatalmas kihívás az angol ligában futballozni. Óriási kihívás Angliában harcolni, küzdeni és rengeteg mérkőzésen bizonyítani. Ez Ibrahimovicnak is kihívás, aki nem akart úgy visszavonulni, hogy nem játszik a Premier League-ben. Paul Pogba nyert négy bajnoki címet a Juventusszal, BL-döntőt játszott, és lehet már nem akart arra bazírozni, hogy megint bejuthat és megnyerheti vagy bezsebelheti az ötödik olasz bajnoki aranyérmét. Tegyük mellé azt is, hogy mennyivel többet fog keresni, ami nekünk úgy tűnhet, hogy a sok és a még több között kell dönteni, de nekik azért ez egyáltalán nem mindegy. Ráadásul Pogba a saját marketing- és reklámértékét a legnagyobbak szintjére próbálja helyezni, még ha most nem is tart ott. A Ronaldo és Messi-féle imázst próbálják neki építeni már évek óta. Ehhez elengedhetetlen, hogy egy olyan bajnokságban és klubban játsszon, ami passzol ehhez. Lehet azon vitatkozni, hogy a Juventus idetartozik-e, de a menedzsmentje valószínűleg úgy gondolta, hogy nem, vagy legalábbis hosszútávon nem fog, mert a Serie A visszahúzza a Juventus potenciálját. Nyilván visszalépés a karrierjében, hogy a Manchester Uniteddel nem fog idén a Bajnokok Ligájában szerepelni, de Manchesterben nem tervezik, hogy ebből rendszer legyen. Pogba pont annak a tervnek a része, hogy a Manchester United újra a top három, a Barca, a Real és a Bayern szintjén legyen. Szerintem mi túlbecsüljük a BL-szereplés jelentőségét, egy szezon kimaradása nem akadályozhat egy ekkora klubot nagy igazolások végrehajtásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.