Nemzetközi foci

Német első vagy másodosztályú csapathoz kerül Kleinheisler

A menedzsere gőzerővel dolgozik, még a héten eldőlhet, melyik lesz a válogatott középpályás új klubja.

Korábban beszámoltunkarról, hogy az új szezonban nem feltétlenül számít alapemberként Kleinheisler Lászlóra a Werder Bremen. A csapat nyáron jól erősített középpályás-fronton, a konkurencia csak nagyobb lett, Frank Baumann, a klub sportigazgatója pedig korábban azt nyilatkozta: „Sok remek középpályásunk van, ezért van értelme annak, hogy Kleinheisler kölcsönadásán gondolkodjunk. Ha ez összejönne és állandó játéklehetőséget kapna egy másik csapatban, az remek volna.”

A Kicker kedd délután újabb fejleményekről számolt be Kleinheisler-ügyben. Legfrissebb cikkükben azt írják, hogy a magyar középpályás Bundesliga 2-es csapatnál kezdheti meg az új szezont. A lap beszámolója szerint a magyar játékossal a szerdai, SV Meppen elleni felkészülési mérkőzésen vélhetően már nem is számol a szakvezető, Viktor Szkripnik.

A középpályásról lehetséges átigazolásáról azt írják, hogy érdeklődőkben nincs hiány, csapatnevet azonban egyelőre nem említenek. A lap információi szerint Kleiheisler László is úgy látja: nem lenne visszalépés számára, ha az új szezont kölcsönben egy másodosztályú csapatnál kezdhetné meg – mivel célja, hogy a pályán bizonyítson és meccsrutint szerezzen.

A Kicker kiemeli, Kleinheislernek játszania kell, ha a válogatott szeptemberi vb-selejtező mérkőzésein bizonyítani akar. Azt írják, átigazolásáról még a héten konkrétum születhet.

A Rangadó.hu elérte a magyar futballista menedzserét, aki megerősítette, több német csapattal is tárgyalásban áll.

– A prioritás most mindenképpen az, hogy Laci játsszon – jelentette ki Nagy Mihály. – Hamarosan indul a világbajnoki selejtező, a klubjában folyamatosan a pályán kell lennie ahhoz, hogy megőrizze a kiharcolt helyét a nemzeti csapatban.

A menedzser honlapunknak elárulta, a német élvonalból is van érdeklődés Kleinheisler iránt, ám az sem zárható ki, hogy a másodosztályba kerül. Arról szó sincs, hogy a Werder eladná, csakis kölcsönadásról lehet szó.

Olvasói sztorik