Nemzetközi foci

Buffon nem terelt, a BL-győzelem a Juve célja

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 05. 09:27

A torinóiak világbajnok kapusa minden más sikernél értékesebbnek tartaná a BL-sikert.

Bár Paul Pogba Manchesterbe igazolását már hetek óta biztosra veszik a nemzetközi lapok, egyelőre a Juventus az átigazolási szezon egyik legnagyobb nyertese: Miralem Pjanic és Marko Pjaca is nagy erősítés, a klubrekordért szerződtetett Gonzalo Higuaínnal pedig Trezeguet óta először rendelkezik világklasszis befejezőcsatárral a torinói alakulat – miközben az ingyen érkező Daniel Alves és a kölcsönvett Mehdi Benatia még jobbá teszi a már így is a világ egyik legjobbjának tartott, Barzagli, Bonucci és Chiellini által fémjelzett Juve-védelmet.

Azt a Juve-védelmet, amit immár 15 éve a klub ikonikus alakja, Gigi Buffon irányít. A 38 éves hálóőr pályafutása során gyakorlatilag mindent megnyert már, amit lehetett, világbajnoknak, UEFA-kupa győztesnek valamint többszörös olasz bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatja magát, ezek mellé pedig rengeteg egyéni elismerést is begyűjtött az évek során: hogy csak a legfontosabbakat említsük, ötször választották a világ legjobb kapusának, 2006-ban pedig második lett az Aranylabda-szavazáson. Kis túlzással már csak egyetlenegy dolog hiányzik Buffon gyűjteményéből, a BL-trófea – hiába jutott karrierje során kétszer is döntőbe, eddig nem jött össze a minden másnál jobban vágyott siker a kapusnak, aki bízik benne, hogy a következő szezonban ez megváltozik:

– Bajnokok Ligáját akarunk nyerni. A vezetőségnek, a csapattársaimnak, és nekem is ez a célom. Hiába jártunk közel többször is, hosszú évek óta nem jött össze a siker, ami így rettentően édes lenne, ha végre elérnénk. Azt is megkockáztatom, hogy karrierem legfontosabb sikere lenne, ha elhódítanánk a BL-t – a világbajnoki győzelemmel együtt. Van abban valami furcsa gyönyörűség, ha a pályafutásod végén megnyered azt, amiben addig újra és újra elbuktál. Meg akarom nyerni a BL-t magam miatt, a klub miatt, a szurkolók és mindazok miatt, akik az elmúlt években-évtizedekben a Juventus sikeréért küzdöttek vagy szorítottak – nyilatkozta Gianluigi Buffon.

vissza a címlapra

Kommentek

Director of sports journal Marca, Juan Ignacio Gallardo (4L) is flanked by Barcelona's Argentinian forward Lionel Messi (3L) and Atletico Madrid's Slovenian goalkeeper Jan Oblak (R) as they pose for a family photo with Valencia's coach Marcelino Garcia Toral (L) and the rest of award-winners during the presentation of the Football Marca Awards in Barcelona on November 12, 2018. (Photo by LLUIS GENE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.