Nemzetközi foci

Julian Draxler az Arsenalba tart

El akarja hagyni a Wolfsburg csapatát a német válogatott szélső.
Egy olasz sportlap szerinta Juventus is képben van a Draxler-ügyben…

Julian Draxler a Schalke utánpótlásában nevelkedett, 2011 és 2015 között a felnőtt csapat tagja volt, majd tavaly nyáron a Wolfsburgba igazolt, de a közelmúltban már több találgatás is napvilágot látott arról, hogy nem marad jelenlegi klubjánál, hanem külföldre igazol.

A brit sportsajtó arról számolt be, hogy az Arsenal érdeklődik a támadó középpályás iránt, a német Bild pedig azt írja, hogy a londoniak valóban felvették a kapcsolatot a Wolfsburggal, sőt a játékos maga is kijelentette, hogy szívesen csatlakozna Arséne Wenger együtteséhez.

„Az Európa-bajnokság után világosan fejeztem ki magamat Dieter Heckingnek, amikor közöltem, hogy el akarok menni Wolfsburgból, tehát az edző ezt már több mint három hete tudja. Két nappal az elődöntő után elmondtam neki, hogyan látom az egész helyzetemet, és el szeretném hagyni a klubot. Mindig is egyértelmű volt, hogy egyszer egy neves külföldi klubban szeretném folytatni, ha alkalmam adódik rá” – közölteDraxler.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.