Nemzetközi foci

Kassai is bekerült a világbajnokság játékvezetői bő keretébe

Lapértesülések szerint húsz bírót jelölt ki az UEFA.

Az Európa-bajnokság nyitómeccsének játékvezetőjét, Kassai Viktort egészen a döntőig foglalkoztatták a kontinenstornán – a portugál győzelemmel zárult fináléban negyedik játékvezetőként működött közre. Jó visszaigazolás ez a magyar sporinak, hogy végig számítottak rá, és úgy tűnik, a folytatásban sem csökken a bizalom irányába.

A lengyel Pilka Nozna értesüléseiszerint ugyanis bekerült a 2018-as világbajnokság bő játékvezetői keretébe – az európai szövetség (UEFA) húsz bírót vár a szeptemberi, zürichi szemináriumára.

Azt már a RefereeingWorld portál teszi hozzá, hogy a kijelölt húsz játékvezetőnek még innen sem sima az útja: 2014-ben a nemzetközi szövetség (FIFA) csupán kilenc európai játékvezetőt (és egy tartalékot) hívott meg a brazíliai tornára.

A húsz európai jelölt:

Felix Brych (német), Cüneyt Cakir (török), Mark Clattenburg (angol), William Collum (skót), Jonas Eriksson (svéd), Ovidiu Hategan (román), Szergej Karaszjov (orosz), Kassai Viktor, Pavel Kralovec (cseh), Björn Kuipers (holland), Antonio Mateu Lahoz (spanyol), Szymon Marciniak (lengyel), Milorad Mazics (szerb), Svein Oddvar Moen (norvég), Nicola Rizzoli (olasz), Gianluca Rocchi (olasz), Anasztasziosz Szidiropulosz (görög), Damir Skomina (szlovén), Artur Soares Dias (portugál), Clement Turpin (francia)

Olvasói sztorik