Nemzetközi foci

Higuaín klubváltása: árulás, katasztrófa, szívekbe mártott kés

Francesco Totti, Diego Maradona és Aurelio De Laurentiis sem dolgozza fel könnyen a csatár átigazolását.

Kedden hivatalossá vált, amit már napok óta sejteni lehetett: Gonzalo Higuaín a Juventusban folytatja pályafutását. A Napolit elhagyó 28 éves csatárért 90 millió eurót fizettek a torinóiak, amivel a klub, sőt az egész Serie A messze legdrágább igazolása lett az argentin – világviszonylatban is csak Gareth Bale és Cristiano Ronaldo előzi meg őt. Az átigazolás mindkét csapat szurkolóinak részéről kapott hideget és meleget is, és úgy látszik, a futball világában sem értékeli mindenki pozitívan az ügyletet: Aurelio De Laurentiis, a nápolyi klub elnöke árulásként, Francesco Totti, az olasz futball ikonikus alakja pedig katasztrófaként jellemzi a transzfert:

– Az emberek azt mondják, hogy túlzás árulásról beszélni, de én pont az ellenkezőjét gondolom – Higuaín döntése árulástól és hálátlanságtól bűzlik. Soha nem gondoltam, hogy így fog távozni, és azt sem, hogy három gyönyörű évet egyetlen mozdulattal felülír. Másfajta viselkedést vártam tőle. Az igaz, hogy volt ez a kivásárlási záradék, így formálisan semmi szabálytalan nem történt, ha csak a titkos orvosi vizsgálatokat nem vesszük ide – és sajnos a mostani lelkiismeretlen futballvilágban csak ez számít, az érzelmekre, érzésekre és hagyományokra mindenki magasról tesz – mondta el De Laurentiis a Corriere dello Sportnak adott interjújában.

– A mai futballisták olyanok, mint a nomádok – vélte Francesco Totti. – Mind a pénzt követik, nem a szívüket, a labdarúgás számukra már nem a szenvedélyről, csak az anyagiakról szól. Eltűnt a játék szeretete és tisztelete, és nem maradt más, csak az üzlet – a szurkolók pedig nem emiatt járnak ki a stadionokba, nem csoda, ha csalódottak, amikor kedvenceik elárulják őket. Nézzék csak meg Higuaín Juventusba igazolását, az a transzfer egy kész katasztrófa. Az olasz játékosok között szerencsére még nem tűnt el a klubhűség, de a külföldiek esetében már teljesen megszokott, hogy oda mennek, ahol több pénzt ígérnek nekik. A Maradonák eltűntek a Serie A-ból, és ez nagyon szomorú – nyilatkozta a Roma csapatkapitánya a La Gazzetta dello Sportnak.

Az esettel kapcsolatban természetesen a Napoli legendája, az említett Diego Maradona sem maradhatott csendben:

– Amit Nápolyban kapsz a szurkolóktól, azt sehol máshol nem kapod meg, ezért nem értem Gonzalo döntését. Az őt eddig istenítő drukkerek ráadásul mindennél jobban gyűlölik a Juventust: számukra a távozása, a titkos vizsgálatokkal és az ellentmondó nyilatkozatokkal megspékelve olyan, mintha szíven szúrták volna őket. Egy igazi argentin soha nem megy a Juventusba… De Laurentiist sem értem teljesen, úgy látszik, manapság fontosabb jó üzletembernek, mint jó elnöknek lenni – mondta el az isteni Diego a Football Italiának.

Olvasói sztorik