Nemzetközi foci

Ronaldo: életem legjobb szezonján vagyok túl

A portugál játékos elárulta: nem megszállottja az egyéni díjaknak, és reméli, hamarabb visszatérhet a pályára, mint azt korábban prognosztizálták.

Cristiano Ronaldo az elmúlt szezonban klubszinten 48 mérkőzésen lépett pályára és rúgott 51 gólt a Királyi Gárda színeiben. A játékos nemcsak csapatával, de a nemzeti válogatottal is csúcsra ért.

– Ez a szezon eddigi pályafutásom legjobbja. Csapatommal megnyertem a Bajnokok Ligáját, hazámmal pedig az Európa-bajnokságot – ennél többet nem is kívánhatok. A Bajnokok Ligájában már háromszor értem fel a csúcsra, ennek ellenére az idei nagyon érzelmes pillanata volt. Hihetetlen érzés volt a Real Madriddal újra elhódítani a trófeát, rendkívül büszke voltam a sikerünkre – lelkendezett a portugál klasszis a Marcának adott interjújában.

Az Eb-győzelem után Ronaldót a 2016-os Aranylabda fő várományosai között emlegetik, a játékos ugyanakkor kiemelte: nem igaz, hogy a díjak megszállottja lenne.

– Az egyéni elismerések kevésbé fontosak számomra – bár tudom, sokan ezt nehezen hiszik el. Nem izgulok azon, hogy idén megnyerem-e az Aranylabdát, azt tudom, hogy én is az esélyesek között vagyok. Idén két fontos trófeát már bezsebeltem, elégedett lehetek – szögezte le a 31 éves játékos.

Az Európa-bajnokság döntőjében Payettel ütközött a Real Madrid ásza, a játékot nem tudta folytatni, később kiderült, térdsérülést szenvedett. A portugál klasszis a nyári pihenője alatt elkezdte a rehabilitációt, ami jó ütemben halad. A korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy C. Ronaldo legkorábban szeptember közepén térhet vissza, az érintett azonban abban bízik, hamarabb felépül a sérülésből.

– Egyre jobban érzem magam, remélem, a felépülésem a lehető legjobban sikerül és olyan gyorsan, amilyen hamar csak lehet visszatérek a pályára – bizakodott a portugál sztár.

Olvasói sztorik