Nemzetközi foci

Már Pogba utódját keresik a Juventusnál

Négy alternatíva szerepel az olaszok listáján.

A korábbi huzavona után úgy tűnik, most már csak napok kérdése, és az elvágyódó Paul Pogba a Manchester Unitedé lesz. A Juventus cserébe alighanem átigazolási világrekordot jelentő összeghez jut, amire szüksége is lesz a torinóiaknak, ha be akarják tömni a francia távozása utáni űrt a középpályán.

Bár Pjanic játékjogát már korábban megszerezték a “zebrák”, a bosnyák mellett csak a hihetetlenül sérülékeny Marchisio-Khedira-Asamoah trió, illetve a valamivel azért gyengébb szintet képviselő Hernanes, Lemina és Sturaro alkotta sor marad a középpálya tengelyében a francia távozása esetén, legalább egy igazolásra tehát mindenképpen szüksége lesz még a Juventusnak ebbe a pozícióba.

Az olasz rekordbajnok ezért nem egy vagy kettő, hanem négy játékos iránt is élénken érdeklődik – írja a DailyMail. A klub által mér régóta figyelemmel követett Chelsea-játékos, Nemanja Matics mellett az interes Marcelo Brozovic, a Newcastle-ből távozni szándékozó Moussa Sissoko és az orosz kalandját lezárni kívánó Axel Witsel is a kiszemeltek között van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.