Azerbajdzsánban lépett pályára az MTK az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóján. A Gabala ellen úgy futott ki a pályára Teodoru Vaszilisz csapata, hogy idehaza 2-1-es hátrányba került az első összecsapáson.
Hét percig élt az MTK-remény, amikor is Zenjov lépett ki a magyar védők között, és Hegedüs mellett a kapuba helyezett (1-0). Gyakorlatilag különösebb izgalmak nélkül teltek a következő percek – közel fél óra elteltével Hegedüsnek volt dolga egy távoli lövésnél. Nem sokkal később Weeks lökete az oldalhálóban kötött ki – a vezetés és a biztos előny tudatában is inkább az azeriek akarata érvényesült.
A 37. percben jött a második Gabala-gól: Dabo beadását Weeks fejelte az MTK-kapuba öt méterről (2-0). Kanta veszélyeztetett egy szabadrúgással nem sokkal a játékrész vége előtt, de jó harminc méterről fölé lőtt.
A második félidő elején Nikacs indulhatott volna meg, de mikor lerázta volna védőjét meghúzódott – cserét is kellett kérnie, Hrepka váltotta. Próbálkozott a szépítéssel az MTK, de sokat nem változott a játék képe a második félidőben sem: a hazaiak domináltak – Hegedüsnek is újabb védéseket kellett bemutatnia –, és meg is őrizték előnyüket. Az MTK kettős vereséggel búcsúzott az idei Európa Ligától.