Szerda este lejátssza a Partizani Tirana elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját a Ferencváros. A magyar bajnok idegenben 1-1-re végzett, így előnyösebb helyzetből várja a második selejtezőkör visszavágóját. Arról már korábban írtunk, hogy az albán ellenfél vezetőedzője egyértelműen a Fradit tartja a párharc esélyesének, de ezzel a kijelentéssel egyetértenek a fogadóirodák is.
A legtöbb online portál 1.33-as szorzóval kínálja az FTC-győzelmet, vagyis egyértelműen hazai sikert várnak a 19.30-kor kezdődő találkozón. A döntetlen 4.5-es szorzóval bír, de van olyan kínálat is, ahol közel ötszörös pénzt érhet, ha nem bírnak egymással a felek. Az albán siker tízszeres pénzt érhet a Fradi ellen fogadóknak – a szakértők szerint aligha tud nyerni a Groupama Arénában az ellenfél.
A Fradi továbbjutása borítékolható a bukik szerint, nem is érdemes erre tétet tenni, ugyanis alig 1.1-es szorzóval kínálják ezt az opciót. Ugyanez az albánok oldalán ötszörös pénzt érhet.
Legalább 1.5 gólt várnak a meccstől (1.4 körüli szorzó), és az is esélyesebb, hogy nem kap gólt a Doll-csapat (1.6). Az szintén elég egyértelmű a szakértők számára, hogyha esik gól, akkor az elsőt a Fradi lövi (1.3), annak viszont kevesebb a valószínűsége, hogy erre érkezik tiranai válasz (2.25).