Nemzetközi foci

Eldőlt Giroud sorsa – állítja az ügynöke

„Semmi sem igaz abból, amit Giroud-ról olvastam, nem is tudom, ki találta ki ezt.”

Minden valószínűség szerint Londonban marad Olivier Giroud, az Arsenal Európa-bajnoki ezüstérmes francia válogatott csatára, legalábbis ügynöke, Michael Manuello szerint.

A brit média az elmúlt időszakban arról írt, hogy a 29 éves támadó „klubot cserélhet” az argentin válogatott Gonzalo Higuaínnal, aki a Napoliból szerződne át az ágyúsokhoz, Giroud pedig a helyére igazolna az olasz csapathoz. Miután Arséne Wenger vezetőedzőnek nem sikerült szerződtetnie Jamie Vardyt, a címvédő Leicester City angol válogatott csatárát, Manuello szerint bármilyen támadójátékos csak azért szerződhet Londonba, hogy pótolja a sérülés miatt több mint fél évre harcképtelenné vált Danny Welbecket.

– Semmi sem igaz abból, amit Giroud-ról olvastam, nem is tudom, ki találta ki ezt a sztorit a Napoliról – jelentette ki Manuello a londoni Evening Standard napilapban. – Nem beszéltünk Nápollyal, és rajtam kívül ezt senki nem is teheti meg, ezt szeretném tisztázni.

A játékosügynök hozzátette, az Arsenalnak mindenképp két csatárra van szüksége, és mivel Welbeckre sokáig nem számíthat Wenger, bizonyára érkezik majd egy támadó, akivel Giroud-nak esetleg meg kell harcolnia a kezdőcsapatba kerülésért. Az Arsenal az előző idényben második lett a Premier League-ben, a 2016/2017-es idényt pedig augusztus 14-én kezdi hazai pályán a Liverpool elleni mérkőzéssel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.