Nemzetközi foci

Visszavásárolná Manchesterből korábbi játékosát a Sevilla

Ha nem sikerül saját nevelésű játékost igazolniuk, a spanyolok nem indulhatnak a BL-ben.

Szemet vetett korábbi játékosára és visszacsábítaná a csapathoz Jesús Navast a Sevilla – írja a Goal. A nevelőegyüttesétől 2013 nyarán a Manchester City-hez igazoló szélsőnek egy év múlva lejár a szerződése az angolokkal, és ingyen is hazaigazolhatna, azonban a piros-fehéreknek már a következő idényben is szükségük lenne a 30 éves klubkedvencre – az Európai Labdarúgó Szövetségnek ugyanis szigorú szabályai vannak a saját nevelésű labdarúgókat érintően, a Sevilla pedig jelenleg nem felel meg a kritériumoknak.

A spanyol csapat a jelenlegi állás szerint nem indulhatna a Bajnokok Ligájában, de a Rayo Vallecanóban futballozó Jozabed és a Liverpool-játékos Luis Alberto visszahozásában is kudarcot vallottak, ezért a hírek szerint hajlandóak lennének 15 millió eurót is adni a lejáró szerződésű Jesús Navasért. A spanyol távozása azonban még jobban felborítaná az eddig sem stabil, sok sztárral szóba hozott de csak kevés igazolást végrehajtó City-keretet, ráadásul Guardiola is kijelentette, számolna a játékossal a következő idényben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik