Nemzetközi foci

Több bajnoki is kimarad: megvan, mikor térhet vissza a pályára Ronaldo

A Marca szeptemberre datálja a portugál klasszis felépülését.

A Real Madridnál már lemondtak arról, hogy az új szezon rajtjára C. Ronaldo teljesen felépül sérüléséből. Mint ismert, a portugál játékos a franciaországi Eb-döntő első félidejében ütközött Payettal, a játékot nem tudta folytatni, később kiderült, térdsérülést szenvedett.

Az már biztos, hogy az augusztus 9-i Sevilla elleni Szuperkupát kihagyja a portugál klasszis, a Marcapedig úgy tudja, hogy a 31 éves aranylabdás a Real Sociedad és a Celta Vigo elleni bajnokin sem lesz bevethető.

A lap szerint legkorábban szeptember 11-én térhet vissza a pályára Cristiano Ronaldo, ekkor hazai pályán az Osasunát fogadják a madridiak.

Az Eb-címvédő portugál válogatott ebben a periódusban vívja első vb-selejtező mérkőzését, a Svájc elleni összecsapásra szeptember 6-án kerül sor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.