Nemzetközi foci

Kulcsjátékosokkal gyengülhet a vb-selejtezős ellenfelünk

Shaqiri, Xhaka, Behrami és mások – Koszovó FIFA-tagállammá válása katasztrofális hatással lehet Svájc futballjára.

Régóta húzódó ügy végére került pont május 13-án, amikor – tíz nappal az UEFA hasonló eredménnyel záruló budapesti kongresszusa után – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA teljes jogú tagállamává választotta Gibraltár mellett Koszovót is. A Szerbiától való – máig kérdéses – függetlenségét 2008-ban kikiáltott ország eddig csak barátságos futballmérkőzéseket játszhatott, de a döntés értelmében bekerült a 2018-as világbajnokság selejtezőibe, ahol Horvátország, Törökország, Finnország, Izland és Ukrajna ellen léphet majd pályára története első tétmeccsein.

Koszovó helyzete magyar szempontból azért lehet érdekes, mert Albánia mellett a mi világbajnoki selejtezőcsoportunkban szereplő Svájc válogatottjában is több koszovói születésű vagy koszovói felmenőkkel rendelkező futballista van. A FIFA hivatalos álláspontja szerint ugyan az a labdarúgó, aki már pályára lépett egy adott nemzet felnőtt válogatottjában, nem léphet pályára egy másik ország színeiben akkor sem, ha arra egyébként jogosult lenne, de a szövetség Koszovó esetében – új országról lévén szó – alighanem kivételt tesz. Az egyre erősebbé váló pletyka mellett erre utalnak Csányi Sándor MLSZ-elnök szavai is, aki a vb-selejtezős ellenfeleket is érintő szombati sajtótájékoztatóján a következőket mondta: „szerintem Svájc válogatottjának a nagy része koszovóiként folytatja a soron következő sorozatban.”

A Rangadó.hu ezért utánajárt, melyek lehetnek a válogatottat váltó futballisták – és bár a lehetséges jelöltek valójában csak egy kis részét képezik az Európa-bajnoki svájci keretnek, abban a tekintetben tényleg nagyot gyengülhet az ellenfelünk, hogy pont a legnagyobb sztárokat érinti az ügy.

A legnagyobb név és egyben a leginkább Koszovó felé húzó játékos az Eb ollózós csodagólját szerző Xherdan Shaqiri. A 24 éves koszovói születésű Stoke-szélső pont a kontinenstorna alatt találta azt mondani, hogy gondolkozik a váltáson – tekintve, hogy már a 2014-es vb-n is koszovói címert viselő cipőben futott ki a pályára, ez nem is annyira meglepő. Rajta kívül a középpálya stabilitását adó Valon Behrami, Granit Xhaka páros is teljes joggal szerepelhetne a koszovói nemzeti tizenegyben: a Watford kéttüdejű játékosa szintén ezen a területen született, a nemrég az Arsenal csapatába igazolt Xhaka pedig bár Svájcban, Baselben látta meg a napvilágot, két koszovói szülő gyermeke. Ők hárman Svájc minden egyes Eb-meccsén kezdőként szerepeltek, nem túlzás azt állítani, hogy a válogatott magját alkotják.

Bár kevésbé erős a kötelékük, a svájci válogatott más labdarúgói is jogosultak lehetnek a csapatváltásra – név szerint a szintén minden Eb-meccsen kezdő két másik középpályás, Admir Mehmedi és Blerim Dzemaili, illetve a csereként mindössze egy percet kapó csatár, Shani Tarashaj előtt áll nyitva ez a lehetőség. Magyar szempontból kevésbé érdekes, de a döntés emellett több ország labdarúgásában is változásokat hozhat: Albánia keretéből kilenc játékos is válthat, köztük a csapatkapitány Lorik Cana, de a finn válogatottat erősítő Perparim Hetemaj vagy a montenegrói Fatos Beciraj is koszovói színekre cserélheti jelenlegi mezét – a svéd Erton Fejzullahu, a finn Mehmet Hetemaj és a norvég Ardia Gashi pedig eredeti válogatottját hátrahagyva már játszott is Koszovó nemzeti csapatában barátságos meccseken. Rajtuk kívül több északi és balkáni ország volt válogatott labdarúgója is feltűnhet a koszovói csapatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.