Nemzetközi foci

Lábbal tapossa, vagy felemeli a Manchester Unitedet José Mourinho?

Irgalmatlan összegekért vásárolna afféle világválogatottat a klub, ami összefüggésben áll új edzője, a Special One szemléletével. De jó-e mindez a csapatnak?

Érdekes véleményjelent meg nemrég az egyik legismertebb hazai angolfoci-blogger, a Rangadón is rendszeresen megszólaló Kele János tollából, saját Facebook-oldalán. A bevallottan Manchester United-szurkoló Kele szerint José Mourinho eddigi ténykedése szembe megy a klub hagyományaival és többet árt, mint használ, bármekkora sztárokat is csábít az Old Traffordra. Lássuk, hogy fogalmaz a vörös ördögökért rajongó szerző:

„Nem titok, én a Manchester Unitedben – a sikerek mellett, hiszen ne legyünk álszentek, az azonosulás egyik alapja mindig is a győzelem élményének magunkévá tétele volt és lesz – azt szerettem éveken át, hogy a klubfilozófia nem üres lózung volt, hanem napi tapasztalat. Hosszú távú szemlélet, a legendás játékosok megbecsülése, fiatal tehetségek kimunkálása, és az átigazolási piacon (általában) hozott okos döntések jellemezték a csapatot, ami úgy volt eszméletlen méretű szuperklub, hogy közben nem keltette egy mérték nélkül nagyzoló újgazdag benyomását. És ezt messziről észre is lehetett venni róla.

Sir Alex távozásával már megindult ennek a képnek az átalakítása – nem akarok lerombolást írni, pedig akár ez a jelző is megállná a helyét –, de igazi turbó fokozatra csak most, Zlatan Ibrahimovic és José Mourinho beszákolásával kapcsolt. Rettenetesen furcsa érzés átélni, hogy mindazt a fellengzős kivagyiságot, amit eddig megvetettél az ellenfelekben, a saját csapatod háza táján fogod látni felbukkanni. Fel kell dolgozni, hogy a hosszú távú építkezés, a mindig a jövőbe tekintő, két lépéssel a riválisok előtt járó klub mintaképe a múlté, és a Manchester United ma már pont úgy viselkedik, mint a Realtól az egykori Interen át a Manchester City-ig minden pofátlanul gazdag gigavállalkozás: a pillanatnyi eredményért cserébe a sutba dobja az elveket, és nem az eszével, hanem mértéktelen anyagi forrásaival akar győzni.”

Eddig a hagyományokért aggódó vélemény – de mit szól ehhez egy másik ismert MU-rajongó, aki mellesleg a futballgazdaság irányából közelíti meg a kérdést? Dénes Ferenc, a kitűnő sportközgazdász nem titkolja, egyáltalán nem ért egyet a fenti aggályokkal, és nem csak mint gazdasági szakember, hanem mint szurkoló sem.

– Mélyen nem értek egyet ezzel az állásponttal. Először is, nem szakadt meg a hagyomány Alex Ferguson távozásával sem, hogy 1934 óta a meccsnapi keretben mindig van legalább egy saját nevelésű játékos – mondta a Rangadónak Dénes Ferenc. – Van Gaal pedig kifejezetten behozott olyan embereket, akik fiatal játékosként nála lépett először pályára, nem egy és nem kettő.

– Harmadszor: Mourinho is hoz fel ilyen embereket, naponta nézem a híradásokat. Ha én lennék a klub menedzsere vagy elnöke, persze magam is Mourinho tudomására hoztam volna, hogy mindig legyen saját nevelés a keretben. De hát láthatjuk, hogy ez megvalósult. Például én úgy gondolom, Rashford mellé és nem helyette hozta Ibrahimovicot a portugál. Akik azt mondják, hogy csak Ibra játszik majd, nem ismerik az angol futballt. A MU négy sorozatban indul, ahol nem lehet ugyanazokat az embereket játszatni. Az Európa Ligára szerintem teljesen más csapat lesz kiállítva, mint a bajnokságra – teszi hozzá a szurkoló-közgazdász.

Dénes Ferenc távlatokban is nézi a történetet és úgy látja, az eredményesség versus saját anyagból építkezés konfliktusában azért kell határozottan lépni, mert az ellenfelek sem csinálnak ebből gondot.

– Eddig azért ment a „nyüszögés”, hogy nem vagyunk bajnokok. A Premier League első húsz évéből tizenhármat megnyertünk. Most viszont egyértelműen erősebbek az ellenfelek, akik hatalmas bevásárlásokat csináltak. Akkor el kell dönteni, mit szeretnénk: hogy csak manchesteri születésű gyerek játsszon a csapatban, vagy hogy bajnokok legyünk. A kettő együtt nem megy. Ahogy régen mondták, „azt” csinálni és szűzen maradni egyszerre nem lehet. Mourinhót egyértelműen a bajnoki címért hozták, de akkor olyan állomány is kell. Nem vagyok biztos benne, hogy Mou ne töltene el akár 4-5 évet itt, ellentétben eddigi klubjaival. Ő is öregszik, lassan talán enged a virtusból. Képes lehet felépíteni egy új Manchester Unitedet – összegez Dénes Ferenc.

A közgazdász szerint az angol klubfutballban már amúgy is eldőlt ez a kérdés – az viszont tény, hogy ha valóban jönnek a százmilliós transzferek, már nem lehet kifogásokat keresni, a Manchester Unitednek újra győztes csapattá kell válnia:

– Az angol futball már sikeresen beépítette az üzleti modelljébe az eredménycentrikusságot. Az Arsenal volt az első igazán kontinentális csapat, úgy, hogy közben angol csapat maradt. A Chelsea szintén. A Liverpool és a Manchester játékában is felfedezhető volt az angol stílus, miközben európai szinten is versenyképesek. Én ennek a kereskedelmi, üzleti oldalát nézem: ha a MU nem tud bajnokságot nyerni, nagyon könnyen elindulhat a lejtőn, megragadhat egy alacsonyabb pénzügyi szinten, mint például a Liverpool, amelyik régóta nem nyer semmit. A Manchesternek nyernie KELL, ez a brand része, a Poolnál kicsit erősebb a lokális hagyomány. Ha Pogbáért 150 milliót kifizet a klub, onnantól nincs mentség, ha nem nyer. Üzletileg abszolút logikusnak és jó döntésnek látom ezeket a dolgokat. Mourinho is tudja mit vállalt: nyernie kell valamit.

Olvasói sztorik