Nemzetközi foci

Még nem létező csatornára kerülhet ősztől az angol csúcsfoci

Sajtóhírek szerint a TV2 kipöcköli a DigiSportot, így hat év után új adóra kerülnek a Premier League mérkőzései. Apró szépséghiba, hogy ez a csatorna egyelőre nem létezik.

A Rangadó.hu már márciusban beszámolt arról, a DigiSport a következő évadtól elveszítheti a jogot, hogy idehaza közvetítse az angol futballbajnokság összecsapásait. A hónapokkal ezelőtti viszonyok ismeretében az is felvetődött, az egyre élesebb harc akár azzal is fenyegethet, hogy a magyar szurkolók lemaradnak az Arsenal, a Chelsea, a Leicester, vagy éppen a Manchester United bajnoki találkozóiról.

A DigiSport hat évvel ezelőtt kötött megállapodást a Premier League jogtulajdonosával, kedvezőbb ajánlatot téve az addig közvetítő Eurosportnál. A csatorna már korábban is sugárzott mérkőzéseket a világ egyik legtöbbre értékelt bajnokságából, de 2010-ben a kizárólagos jogot is megszerezte Magyarországon, illetve Romániában és Szlovákiában.

Az Index akkori információi szerint a DigiSport három évre, a három országra közel 25 millió eurót, azaz mai árfolyamon számolva 7,8 milliárd forintot fizetett a jogokért.

Ahogy arról márciusban említést tettünk, a piacot egy új szereplő felbukkanása rendezheti át. Az angol élvonal hivatalos honlapja február elején adta hírül, hogy világszerte megállapodást kötött a 2016-tól 2019-ig tartó időszak közvetítési jogait illetően, és a közép- és kelet-európai térségben (akárcsak Közép-Ázsiában) az International Management Group lett a befutó. A cég nem rendelkezik televíziós csatornával, a célja a jogok továbbértékesítése – minden bizonnyal jelentős haszonnal. Úgy tudjuk, az IMG „csomagokat” vett, melyeket országonként igyekszik továbbpasszolni.

A Rangadó.hu úgy értesült, az International Management Group színre lépése egyszerre volt biztató és aggasztó a hazai sporttelevíziók számára. Egyfelől lehetőségük nyílt megszerezni az angol focit, kiütve a nyeregből a DigiSportot, másrészt az új cég felbukkanása igen jelentős árfelhajtó hatással bír. A Digi állítólag egyszer már „lepattant” az IMG-ről, ugyanis a kínált és a kért ár köszönő viszonyban sem állt egymással…

A Bors úgy tudja, a verseny eldőlt, és a jövőben az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 közvetíti az angol élvonal meccseit. A lap információi szerint a csatorna a konkurenciákat túllicitálva nyert, és ősztől már a feltehetően addig elinduló sportcsatornájukon – májusban jelentették be, hogy a TV2-csoport kilenc új csatorna indítását tervezi – követhetjük figyelemmel a PL-találkozókat.

A TV2 nem kívánta kommentálni a lap értesülését, akárcsak a Rangadó.hu által megkeresett Faragó András, a DigiSport főszerkesztője.

Olvasói sztorik