Nemzetközi foci

Valószínűleg dán csapat vár a Vidire az EL-ben

A Rapid Wien lenne a Loki; a Lille az MTK ellenfele. Az összes párosítás a cikkben!

Az Európa Liga második selejtezőkörének küzdelmei még csak az odavágó és a visszavágó között járnak, de mivel a folytatás egy héttel a második találkozó után jön, az UEFA kisorsolta a harmadik kör párosítását is.

Az Európai Labdarúgó-szövetség már a délelőtt folyamán meghatározta, mely csapatok közül kerül majd ki végül a magyarok ellenfele – a három közül egyik sem kiemeltként várta a sorsolást.


A sorsolás

A sorsolásnál az UEFA illetékese csak az együttesekhez párosított sorszámokat húzta ki. Ez alapján a magyar csapatok az alábbi ellenfeleket kapták.

A Videoton a dán Midtjyllanddal vagy ellenfelével, a liechtensteini Vaduzzal játszhat továbbjutása esetén (az első meccset 3-0-ra nyerték a dánok). Az első meccsre Magyarországon kerülhet sor.

A Debrecen az osztrák Rapid Wiennel játszana, ha sikerülne kiejteni a Torpedót. Az első meccsre Debrecenben kerülhet sor. A bécsiek csapatát erősíti a fiatal, magyar utánpótlás-válogatott tehetség, Szalai Attila is, aki az osztrák Bundesliga utolsó fordulóiban debütált a felnőtteknél.

Az MTK bombaerős ellenfelet kapott: a francia Lille érkezhet hazánkba, ha sikerülne nyerni Azerbajdzsánban. Az első meccset Lille-ben játsszák majd.

A találkozókat július 28-án és augusztus 4-én rendezik majd.


Csapataink a szűkítést követően az alábbi együttesekkel játszhattak volna még.

Videoton FC

A fehérváriak az egyetlen magyar csapat, amely előnnyel várhatja az idegenbeli visszavágót, miután 2-0-ra legyőzte a szerb Csukaricski együttesét.

– Gent (Belgium)
– Slovan Liberec (Csehország)
– West Ham United (Anglia)
– Midtjylland (Dánia) – Vaduz (Liechtenstein) párharc továbbjutója (az odavágót a dánok 3-0-ra nyerték hazai pályán)
– HJK Helsinki (Finnország) – Beroe Sztara Zagora (Bulgária) továbbjutója (az odavágón Bulgáriában 1-1-re végeztek a felek)
– Apollon Limasszol (Ciprus)

Debreceni VSC

A Loki az első meccsen hazai környezetben 2-1-re kikapott a fehérorosz Torpedo Zsodinótól. Az előzetesen kapható hét csapat közül csak a Genk elleni visszavágót hátrányból kezdő Buducsnoszt Podgorica tűnt hasonló kalibernek.

– Genk (Belgium) – Buducsnoszt Podgorica (Montenegró) továbbjutója (az odavágót hazai pályán 2-0-ra nyerték a belgák)
– Rapid Wien (Ausztria)
– Hertha (Németország)
– Rijeka (Horvátország)
– Arouca (Portugália)
– Mladá Boleslav (Csehország)

MTK Budapest

Az odavágón az MTK is 2-1-re kapott ki hazai pályán (pontosabban Gyirmóton), méghozzá az azerbajdzsáni Gabala csapatától.

– Lille (Franciaország)
– Maribor (Szlovénia) – Levszki Szófia (Bulgária) továbbjutója (az odavágón 0-0 lett a végeredmény előbbi otthonában)
– Austria Wien (Ausztria) – Kukesi (Albánia) továbbjutója (az odavágón 1-0-ra nyertek az osztrákok)
– Panatinaikosz (Görögország)
– Maccabi Haifa (Izrael) – Nomme Kalju (Észtország) továbbjutója (az odavágón 1-1 lett a végeredmény Haifában)
– Hajduk Split (Horvátország) – Iasi (Románia) továbbjutója (az első meccsen Romániában 2-2-re végeztek)

A további párosítások

Dárdai Pál Herthája a dán Bröndby vagy a skót Hibernian csapatával játszhat (az odavágón idegenben előbbi nyert 1-0-ra). Bőle Lukács és a Iasi a Hajduk Split kiejtése esetén az ukrán Olekszandrijával futhat össze.
RoPS Rovaniemi (Finnország) / Lokomotiva Zagreb (Horvátország) – Vorszkla Poltava (Ukrajna)
Saint-Étienne (Franciaország) – AEK Athén (Görögország)
Cliftonville (Észak-Írország) / AEK Larnaca (Ciprus) – Szpartak Moszkva (Oroszország)
Pandurii Târgu Jiu (Románia) – Kairat Almati (Kazahsztán) / Maccabi Tel-Aviv (Izrael)
Vojvodina (Szerbia) / Connah’s Quay (Wales) – Dinamo Minszk (Fehéroroszország) / St Patrick’s Athletic (Írország)
Partizan (Szerbia) / Zagłebie Lubin (Lengyelország) – Strømsgodset (Norvégia) / SønderjyskE (Dánia)
Austria Wien (Ausztria) / Kukësi (Albánia) – Shirak (Örményország) / Spartak Trnava (Szlovákia)
Hertha Berlin (Németország) – Brøndby (Dánia) / Hibernian (Skócia)
West Ham United (Anglia) – Sahtyor Szoligorszk (Fehéroroszország) / Domžale (Szlovénia)
Luzern (Svájc) – Sassuolo (Olaszország)
AIK Solna (Svédország) / Europa (Gibraltár) – Panatinaikosz (Görögország)
İstanbul Başakşehir (Törökország) – Rijeka (Horvátország)
Levadia Tallinn (Észtország) / Slavia Praha (Csehország) – Rio Ave (Portugália)
Zimbru Chisinau (Moldova) / Osmanlıspor (Törökország) – Maccabi Haifa (Izrael) / Nõmme Kalju (Észtország)
Heracles (Hollandia) – Arouca (Portugália)
Piast Gliwice (Lengyelország) / IFK Göteborg (Svédország) – Beroe Stara Zagora (Bulgária) / HJK Helsinki (Finnország)
Birkirkara (Málta) / Hearts (Skócia) – Krasznodar (Oroszország)
Aberdeen (Skócia) / Ventspils (Lettország) – Maribor (Szlovénia) / Levszki Szófia (Bulgária)
Admira Wacker Mödling (Aausztria) / Käpäz (Azerbajdzsán) – Slovan Liberec (Csehország)
AZ Alkmaar (Hollandia) – PAS Jannina (Görögország) / Odd Grenland (Norvégia)
Genk (Belgium) / Budućsnoszt Podgorica (Montenegró) – Häcken (Svédország) / Cork City (Írország)
Gent (Belgium) – Viitorul Constanţa (Románia)
Slovan Bratislava (Szlovákia) / Jelgava (Lettország) – Omonia Nicosia (Ciprus) / Beitar Jerusalem (Izrael)
Olekszandrija (Ukrajna) – laşi (Románia) / Hajduk Split (Horvátország)
Neftçi PFK (Azerbajdzsán) / Shkëndija (Macedónia) – Mladá Boleslav (Csehország)
KR Reykjavík (Izland) / Grasshoppers (Svájc) – Apollon Limasszol (Ciprus)

Olvasói sztorik