Nemzetközi foci

Berg tavaly alulmaradt a Midtjyllanddal szemben

A Vidi edzőjének a Legiával sem sikerült legyőznie a dánokat.

A Videoton FC jelenlegi vezetőedzője, Henning Berg kevesebb mint egy évvel ezelőtt még Nemanja Nikolics csapatát, a Legia Warszawát edzette. A bajnokágban ugyan nem meneteltek, de az Európa Liga csoportkörét még a norvég trénerrel érte el a csapat.

Miután a Vidi a moldáv Zaria első selejtezőkörös kiejtése után a szerb Csukaricskit is legyőzte Felcsúton, joggal reménykedhetünk egy továbbjutásban. Az UEFA péntek délután kisorsolta a harmadik selejtezőkör párosításait, a fehérváriaknak pedig a liechtensteini Vaduz és a dán Midtjylland párharc győztese jutott. Inkább utóbbi, mert az odavágót 2014-15 dán bajnoka 3-0-ra nyerte…

Ami az egészben az érdekesség, az az, hogy Berg 2015-ben az EL csoportkörében a Legia edzőjeként még éppen találkozott a Midtjyllanddal, mielőtt távozott volna. Akkor Rasmussen 60. perces találatával 1-0-ra nyert a Midtjylland, a novemberi visszavágón pedig ugyan sikerült győznie a lengyeleknek, de a trénert már nem Henning Bergnek hívták…

A fotó a vidi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik