Nemzetközi foci

Jose Mourinho már büszke manchesteri, a szurkolóknak is üzent

A portugál szakember elárulta, mindent megtesz azért, hogy a Manchester United drukkerei boldogok legyenek, ezért nagy szerepet szán neki a jövőben.

Exkluzív interjú készültJose Mourinhóval, melyben a szakvezető elárulta, büszkeséggel tölti el, hogy az Old Traffordon dolgozhat tovább, de azt is tudja, hogy a szurkolói elvárások magasak.

– Tudom, hogy a drukkerek sokat várnak tőlem, de ez kölcsönös. Ha nem fogunk össze, nem lehetünk boldogak. Az a szenvedély, ami bennük van egyszerűen lenyűgöző. Tudom, milyen fantasztikusak és egyben szenvedélyesek is a drukkerek. Amikor megérkeztem egyből Manchester United-mezt húztam, így éreztem helyesnek, hiszen büszke vagy a klubomra. Azért dolgozom, hogy mindenki boldog lehessen a Manchester United kötelékében.

Csak a Manchester United számít

– Érkezésemmel új fejezet kezdődik a klub életében – ez mindig így van, ha új szakvezetőt neveznek ki egy csapat élére. Szükségünk van néhány új arcra a klubnál, a legvégén pedig nem számít majd, ki is a menedzser, de az sem számít, ki érkezett hozzánk vagy kik távoztak. Csak a Manchester United számít majd, a klub pedig többet jelent egyéneknél.

– Jól tudják, amikor célokról beszélünk, nem szívesen fogom vissza magam. Néha kicsit agresszívnak tűnhetek, mivel minden mérkőzésen csak győzelemben gondolkozom, más nem érdekel. Tudom, nem könnyű mindig a legjobbnak lenni, de csak ez foglalkoztat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.