Nemzetközi foci

Madridban kimondták: Neymar ártatlan

A legfelsőbb bíróság döntött így a brazil csillag ügyében.

Az FC Barcelona az első verzió szerint 57 millió eurót fizetett a játékosért 2013-ban, de a vezetők később elismerték, hogy ennél sokkal több pénzről – nagyjából 100 millióról – volt szó. Ennek az összegnek a jelentős része azonban nem a Santoshoz került, a 40 százaléka például egy DIS elnevezésű brazil befektetési csoporthoz.

A DIS beadványára indult eljárás lezárásaként a madridi legfelsőbb bíróság pénteki ítélete bűncselekmény hiányában felmentette a csalás és a korrupció vádja alól Neymart, a menedzsereként tevékenykedő édesapját, valamint az FC Barcelonát.

A megállapítás csak erre a konkrét ügyre, és az ebben megfogalmazott vádakra vonatkozik, ugyanis június közepén egy másik bírósági ítélet kimondta, hogy a klub többmilliós adójárulékot nem fizetett be az ügylet után. Az FC Barcelona utólag 13,6 millió eurót, illetve 5,5 millió euró bírságot befizetett.

A klub korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában éppen a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt mondott le, de most az ellene, valamint a Santos korábbi elnöke, Odilio Rodrigues ellen megfogalmazott vádakat is ejtették.

Neymar az elmúlt három idényben 141 mérkőzést játszott és 85 gólt szerzett a katalánok színeiben, a szerződését pedig múlt pénteken 2021-ig meghosszabbították.

Csapattársa, az argentin Lionel Messi, valamint annak édesapja – egyben menedzsere – szerdán három rendbeli adócsalás miatt egyaránt 21 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Jorge Messinek 1,5 millió, a fiának kétmillió eurós bírságot is be kell fizetnie, mert különböző tanácsadók segítségével 4,1 millió euróval megkárosították a spanyol államkasszát – írta az MTI.

Olvasói sztorik