Nemzetközi foci

Götzénél két klub jöhet szóba – a Bayern nincs köztük

A Bild szerint mindenképpen távozik a középpályás.

Bár Carlo Ancelotti érkezésével Mario Götze az Európa-bajnokság előtt kijelentette, hogy szeretne maradni a Bayern Münchennél és megharcolni a csapatba kerülésért, a helyzet a Bild információi szerint változott.

Amennyiben a 2014-es vb-döntőt a németeknek megnyerő középpályás a távozás mellett határoz, két csapat jöhet szóba. Sosem lehet teljesen kizárni a Dortmundba való visszatérés lehetőségét. A sárga-feketék alighanem úgy is szívesen látnák korábbi játékosukat, hogy az meglehetősen érdekes körülmények között távozott 2013-ban.

A másik – és a Bild szerint valószínűbb – opció a Tottenham. A Spursnek hosszú idő után újra sikerült a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutnia, így erősítéseket tervez. Ennek lehet az egyik kulcseleme az elvágyódó Bayern-játékos.

Götze egyébként egészen pocsék tornát zárt Franciaországban, ahol főképp középcsatárként számított rá Joachim Löw szövetségi kapitány. Egyedül az Ukrajna elleni meccset játszotta végig, összesen négyszer került pályára, a kieséses szakaszban már csak az elődöntőben dobta be csereként a tréner, gólt pedig egyszer sem szerzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.