Nemzetközi foci

Megvan a Videoton második körös Európa Liga-ellenfele

A szerb Csukaricskivel játszhatnak a fehérváriak, ha kiejtik a Zariát.

Az UEFA június 20-án nemcsak a magyar EL-csapatok első, de második körös ellenfeleit is kisorsolta. Ennek értelmében a Videoton továbbjutása esetén – amely az odavágó 3-0-s győzelme után felettébb valószínűnek tűnik – a szerb Csukaricski és a kazah Ordabaszi párharcának nyertesével mérkőzhet.

Az első meccsen, Szerbiában a Csukaricski 3-0-ra győzött, így a visszavágóra tetemes előnnyel utazott Kazahsztánba. A találkozóra 14 órától került sor, így a nap első eredményét adva ért véget, méghozzá 3-3-al.

A szerbek mindössze 21 perc alatt háromgólos vezetésre tettek szert, így az egyébként is formalitásnak tűnő visszavágó nagyon hamar eldőlt. A kazahok ezt követően visszakapaszkodtak, a 45+2., a 67. és a 93. percben is betaláltak, így döntetlennel zárult az összecsapás.

A Videoton továbbjutása esetén tehát Felcsúton a szerb Csukaricskit fogadja az EL második körében, június 14-én.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.