Az UEFA kizárását helybenhagytaa sportdöntőbíróság (CAS), így a magyar bajnok Ferencvárosi TC játék nélkül jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből az albán Skenderbeu Korce ellen.
Mint ismert, az európai szövetség (UEFA) néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, a szereplése így a CAS döntésétől függött.
A Fradi a harmadik selejtezőkörben sem lesz kiemelt. A sorsolást július 15-én tartják, a mérkőzéseket július 26-27-én és augusztus 2-3-án játsszák a felek. A győztesek a BL-selejtezők rájátszásában, a vesztesek az Európa Liga rájátszásában folytatják.
A lehetséges ellenfelek:
Olympiakosz (görög)
Viktoria Plzen (cseh)
Red Bull Salzburg (osztrák) – Liepaja (lett) párharc győztese
Celtic (skót) – Flora Tallinn (észt)/Lincoln (gibraltári) párharc győztese
APOEL (ciprusi) – The New Saints (walesi) párharc győztese
BATE Boriszov (fehérorosz) – SJK (finn) párharc győztese
Legia Warszawa (lengyel) – Zrinjski (bosnyák) párharc győztese
Dinamo Zagreb (horvát) – Vardar Szkopje (macedón) párharc győztese
Ludogorec (bolgár) – Mladost Podgorica (montenegrói) párharc győztese
Köbenhavn (dán) – Crusaders (északír) párharc győztese