Nemzetközi foci

Lemondott Messi edzője

Kevesebb, mint egy hónappal az olimpia előtt távozott Gerardo Martino, az argentinok szövetségi kapitánya.

Gerardo „Tata” Martino kedden lemondott az argentin válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. Az 53 éves szakembert két éve nevezték ki, és 2018-ig szólt a szerződése.

A búcsúzó kapitány a döntését a szövetségben tapasztalt vezetői válsággal magyarázta, illetve azzal, hogy emiatt a szintén általa vezetett olimpiai együttes keretének kijelölése is komoly nehézségekbe ütközik.

Az argentin csapat Martino vezetésével 29 meccsen 19 győzelmet aratott és hét döntetlen mellett mindössze három vereséget szenvedett. Ugyanakkor az idei és a tavalyi Copa Americán is elbukott a gárda a fináléban, mindkétszer Chilével szemben, tizenegyes-párbajt követően.

Az idei, Egyesült Államokban rendezett torna végén a csapat sztárja, Lionel Messi azonnal bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól, és több más meghatározó futballista is hasonló lépést fontolgat.

Martino a Barcelona edzőjeként nem volt valami sikeres, Paraguay szövetségi kapitányaként és a Newell Old Boys trénereként viszont igen, sőt tulajdonképpen argentin kapitányként is, úgyhogy biztosan nem lesz sokáig munkanélküli.

A kapitányi posztra Marcelo Bielsa a legesélyesebb, mert bár hetekig az a hír járta, hogy átveszi a Lazio csapatát, megegyezés a mai napig nem született, a rómaiak viszont már elkezdték a felkészülést, edző nélkül…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.