Nemzetközi foci

Emery mindent megnyerne a PSG-vel

A baszk tréner a Bajnokok Ligája megnyerése mellett francia fronton is fenntartaná a párizsi dominanciát.

Hosszú találgatások után a múlt héten hivatalossá vált, a Sevillától távozó Unai Emery lett Laurent Blanc utódja a PSG-nél. Blanc annak ellenére távozott a párizsiaktól, hogy a francia bajnokságban triplázott a csapattal, hiszen a Bajnokok Ligájában minden évben a negyeddöntő volt csapata számára a végállomás. Az együttes vezetősége reméli, hogy a Sevillával nemzetközi porondon parádézó, az Európa Ligában triplázó Emeryvel sikeresebb lehet a gárda a legrangosabb európai kupában – ám a baszk tréner nem csak a BL-ben akar maradandót alkotni:

– Óriásiak az elvárások a csapatnál, én pedig szeretem a kihívásokat. Ez egy győztesekből álló klub, szeretnénk megnyerni mindent! A határ a csillagos ég. A Bajnokok Ligája is nagyon fontos, de nem ez az egyetlen célunk. Azt hiszem, a jelenlegi kerettel nagy dolgokat vihetünk végbe, ugyanakkor szükség lesz még erősítésekre, például a támadó-szekcióban – utalt Emery az Ibrahimovic távozásával keletkező űrre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.