Nemzetközi foci

Dárdai: a jövő csapatát építjük, ehhez idő kell

Balatoni pihenéssel és Európa-bajnoki elemzésekkel töltődött fel a Hertha edzője.

Véget ért a szabadság a Hertha BSC játékosai számára, hétfőn pedig munkába is álltak a Salomon Kalouék. Ez alkalomból kérdezte a német Bilda magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, a csapat mesterét, Dárdai Pált.

A Hertha szakvezetője elárulta, hogy sikerült feltöltődnie a szünet alatt, hat napot a Balatonon töltött, míg tíz napig az M4 Sport szakértője volt a franciaországi Európa-bajnokságon.

A fővárosi együttes az előző szezonban a tabella hetedik helyén zárt, ezért július 29-én, az Európa Liga 3. selejtező körében máris bekapcsolódnak a sorozatba. Dárdai hangsúlyozta:

– Kemények kell kezdenünk, hétfőtől már edzőtáborba is vonultunk, napi három edzéssel készülünk – rengeteg futás szerepel a programban. Lehetséges, hogy az első európai megmérettetésen még nem leszünk elég frissek, ezért töröltük az előzetesen betervezett második edzőtábort.

Dárdait természetesen arról is kérdezték, azontúl, hogy az Európa Ligában a csoportkör elérése a cél, milyen reményekkel vágnak neki a Bundesliga-sorozatnak.

– Az előző szezonban 45 pont volt a célom. A második évre tekintve természetesen ezt nem adhatjuk alább. A jövő csapatát építjük, a fő cél, hogy a Hertha BSC tehetséges játékosainak lehetőséget adjunk a bizonyításra. Ehhez azonban idő kell. A Bad Sarrow-i edzőtáborba 30 játékost viszünk magunkkal, ebből kilencen az utánpótlásból érkeztek. A kettős fronton való helytállás korábban már több kisebb egyesületnél problémákat okozott, mi ezt el akarjuk kerülni. Keményen dolgozunk, tanulunk folyamatosan és nemzetközi gyakorlatot gyűjtünk.

Dárdai a lehetséges első igazolás bejelentéséről röviden csak annyit mondott:

– Nem szabad rohannunk, hiszen nem szeretnénk öngólt rúgni. A legjobb megoldásra várunk egyelőre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik