Nemzetközi foci

5,5 millió eurót fizetett a magyar középpályásért a Bundesliga-csapat

Bénes László Szlovákiában született, de akár a magyar válogatottban is pályára léphet.

Megírtuk: a 18 éves Bénes László, aki 2015-ig a Győri ETO-ban szerepelt, a német elsőosztályú, Bajnokok Ligája-szereplő Mönchengladbachhoz igazolt a szlovák MSK Zilinától. Azóta az is kiderült, hogy 5,5 millió eurót fizettek a támadó középpályásért.

Az eto.hu szerint a szlovákiai magyar játékos végig járta a győriek korosztályos csapatait, a 2014–2015-ös szezonban pedig már az NB I-es együttesben is bemutatkozott. Bénest Európa legnagyobb tehetségei között tartják számon évek óta, ennek megfelelően a La Gazetta Dello Sport újság nemrég az 50 legnagyobb tehetség közé választotta be.

Bénes szlovák utánpótlás-válogatott, ám mivel a felnőttek között még nem lépett pályára, akár a magyar nemzeti csapatban is helyet kaphatna a jövőben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.