Nemzetközi foci

Felkínálták a Real Madridnak a Leicester sztárját

Zidane Makaleléhez hasonlítja N'Golo Kantét.

Miközben egyre inkább úgy tűnik, hogy a házi gólkirály Jamie Vardy marad az angol bajnok Leicester Citynél, addig ugyanez nem mondható el a Rókák egy másik sikerkovácsáról, a középpálya motorjának számító N’Golo Kantéról. Az átigazolási szezon kezdete óta rengeteg klubbal szóba hozták már a francia válogatott futballistát, de az AS szerint ezúttal a Leicester egyenesen felkínálta megvételre a 25 éves játékosát – méghozzá a Real Madridnak.

A Zidane által Makaleléhez hasonlított középpályás szerződésben foglalt kivásárlási ára 25 millió euró, és a hírek szerint a Rókák ezzel a lépéssel azt próbálják megelőzni, hogy egyik legnagyobb értékük egy angol riválishoz kerüljön a nyár folyamán. A lap azt is tudni véli, hogy Kanté esetleges leigazolása nem változtat a Real azon tervén, hogy Madridba csábítsa Paul Pogbát, a Juventus fiatal világklasszisát.

Olvasói sztorik