Nemzetközi foci

Európa Liga-sorsolás: fehérorosz csapattal játszhat a Loki a második körben – FRISSÍTVE

Ha az első párharcot nyerik, szerb vagy kazah ellenfél a Vidi, azerbajdzsáni vagy grúz az MTK előtt.

Hétfőn kora délután az UEFA kisorsolta az Európa Liga első és második selejtezőkörének párosításait, így a magyar csapatok is ellenfelet kaptak. A procedúra előtt néhány órával már nyilvánossá vált annak az öt-hat csapatnak a neve, amelyekkel együtteseink megütközhettek.

A sorsolásnak 13:20-kor azonban még nem volt vége, hiszen hátra volt a második selejtezőkör párosításainak meghatározása.

Videoton FC

A Videoton FC a hatos csoportba került. Ellenfele lehetett a 47 közül a lehető legerősebbnek számító kazah Ordabaszi, a moldáv Zaria, a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és két miniállam csapata: az andorrai UE Santa Coloma és a gibraltári Europa.

A kialakult párosítások
Videoton FC – Zaria Balti (moldáv)
UE Santa Coloma (andorrai) – Lokomotiva Zagreb (horvát)
Pjunik Jereván (örmény) – Europa FC (gibraltári)
FK Cukaricki (szerb) – Ordabaszi Simkent (kazah)
FK Rabotnyicski (macedón) – Buducsnoszt Podgorica (monetengrói)
A Videoton június 30-án itthon, július 7-én idegenben játszik majd.

Második selejtezőkör
Videoton FC / Zaria Balti (moldáv) – FK Csukaricski (szerb) / Ordabaszi Simkent (kazah)

Debreceni VSC

A Videotonhoz hasonlóan a Debrecen is a kiemeltek közül várhatta ellenfelét. Ők a nyolcas csoportba nyertek besorolást, ahol a szlovén Gorica, a bosnyák Radnyik, a grúz Szamtredia, a san marinói La Fiorita és a macedón Szileksz jöhetett volna szembe.

A kialakult párosítások
La Fiorita (san marinói) – Debreceni VSC
Beroe Sztara Zagora (bolgár) – Radnik Bijeljina (bosnyák)
FC Vaduz (liechtensteini) – Szileksz (macedón)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Gorica (szlovén)
Qabala (azerbajdzsáni) – Szamtredia (grúz)
A Debrecen június 30-án idegenben, július 7-én otthon játszik majd.

Második selejtezőkör
La Fiorita / Debreceni VSC – Torpedo-Belaz Zsodino (fehérorosz)

MTK Budapest

A fővárosiak nem kiemeltként szerepeltek, ők a tizes csoportba kerültek. Itt a moldáv Daciát, a kazah Aktobét, a lengyel Zaglebie Lubint és a szlovák Slovan Bratislavát is sorsolhatták ellenfélül.

A kialakult párosítások
FK Aktobe (kazah) – MTK Budapest
Szlavia Szófia (bolgár) – Zaglebie Lubin (lengyel)
Partizani Tirana (albán) – Slovan Bratislava (szlovák)
FK Kapaz (azerbajdzsáni) – Dacia Chisinau (moldáv)
Az MTK június 30-án idegenben, július 7-én otthon játszik majd.

Második selejtezőkör
FK Aktobe / MTK Budapest – FK Qabala (azerbajdzsáni) / Samtredia (grúz)

Az elöl szereplő csapatok az első mérkőzést otthon játsszák.


További mérkőzések

Első selejtezőkör

FC Midtjylland (dán) – FK Suduva Marijampole (litván)

Infonet Tallinn (észt) – Hearts Midlothian FC (skót)

Stabaek (norvág) – Connah’s Quay FC (walesi)

FK Ventspils (lett) – Víkingur (feröer-szigeteki)

Linfield FC (észak-ír) – Cork City FC (ír)

Levadia Tallinn (észt) – HB Tórshavn (feröer-szigeteki)

Atlantas Klaipeda (litván) – HJK Helsinki (finn)

IFK Göteborg (svéd) – Llandudno FC (walesi)

St. Patrick’s Athletic FC (ír) – Jeunesse d’Esch (luxemburgi)

KR Reykjavík (izlandi) – Glenavon FC (észak-ír)

Shamrock Rovers FC (ír) – RoPS Rovaniemi (finn)

Valúr Reykjavík (izlandi) – IF Bröndby (dán)

Aberdeen FC (skót) – Fola Esch (luxemburgi)

JK Nomme Kalju (észt) – FK Trakai (litván)

FK Dinamo Minszk (fehérorosz) – FK Spartaks Jurmala (lett)

Breidablík (izlandi) – FK Jelgava (lett)

NSÍ Runavík (feröer-szigeteki) – Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)

AIK Solna (svéd) – Bala Town FC (walesi)

Differdange 03 (luxemburgi) – Cliftonville FC (észak-ír)

Odd Grenland (norvég) – IFK Mariehamn (finn)

NK Domzale (szlovén) – Lusitanos (andorrai)

Bokelj (montenegrói) – FK Vojvodina (szerb)

AEK Larnaca (ciprusi) – Folgore / Falciano (san marinói)

Dila Gori (grúz) – Sirak Gyumri (örmény)

Siroki Brijeg (bosnyák) – Birkirkara (máltai)

Zimbru Chisinau (moldáv) – FK Csihura Szacshere (grúz)

FK Sloboda Tuzla (bosnyák) – Beitar Jeruzsálem (izraeli)

KF Kukesi (albán) – FK Rudar Pljevlja (montenegrói)

FK Nyefcsi Baku (azerbajdzsáni) – Balzan Youth FC (máltai)

Admira Wacker Mödling (osztrák) – FK Spartak Myjava (szlovák)

KF Teuta Durres (albán) – FK Kairat Almati (kazah)

Spartak Trnava (szlovák) – Hibernians (máltai)

FK Banants Jereván (örmény) – Omonia Nicosia (ciprusi)

Skhendija Tetovo (macedón) – Cracóvia Craców (lengyel)


Második selejtezőkör

FC Dila Gori (grúz) / Shirak Gyumri (örmény) – Spartak Trnava (szlovák) / Hibernians (máltai)

Dinamo Minszk (fehérorosz) / Spartaks Jurmala (lett) – St. Patrick’s Athletic (ír) / Jeunesse d’Esch (luxemburgi)

FK Partizan Beograd (szerb) – Szlavia Szófia (bolgár) / Zaglebie Lubin (lengyel)

FK Bokelj (montenegrói) / FK Vojvodina (szerb) – Stabaek (norvég) / Connah’s Quay (walesi)

JK Nomme Kalju (észt) / FK Trakai (litván) – Maccabi Haifa (izraeli)

Hibernian FC (skót) – Valúr Reykjavík (izlandi) / IF Bröndby (dán)

NSÍ Runavík (feröer-szigeteki) / Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) – NK Domzale (szlovén) / FC Lusitanos (andorrai)

FK Austria Wien (osztrák) – KF Kukesi (albán) / FK Rudar Pljevlja (montenegrói)

FK Beroe Sztara Zagora (bolgár) / FK Radnik Bijeljina (bosnyák) – FK Atlantas Klaipeda (litván) / HJK Helsinki (finn)

Shamrock Rovers FC (ír) / RoPS Rovaniemi (finn) – UE Santa Coloma (andorrai) / Lokomotiva Zagreb (horvát)

Nyefcsi Baku PFK (azerbajdzsáni) / Balzan Youth FC (máltai) – KF Shkendija (macedón) / MKS Cracóvia Kraków (lengyel)

Grasshopper Club Zürich (svájci) – KR Reykjavík (izlandi) / Glenavon FC (észak-ír)

FC Midtjylland (dán) / FK Suduva Marijampole (litván) – FC Vaduz (liechtensteini) / FK Sileks (macedón)

Zimbru Chisinau (moldáv) / Csihura Szacshere (grúz) – Osmanlispor (török)

PAS Jannina (görög) – Odd Grenland (norvég) / IFK Mariehamn (finn)

NK Siroki Brijeg (bosnyák) / Birkirkara FC (máltai) – FC Infonet Tallinn (észt) / Heart of Midlothian FC (skót)

NK Maribor (szlovén) – PFC Levszki Szófia (bolgár)

GKS Piast Gliwice (lengyel) – IFK Göteborg (svéd) / Llandudno FC (walesi)

FK Partizani Tirana (albán) / Slovan Bratislava (szlovák) – Breidablik (izlandi) / FK Jelgava (lett)

FK Sloboda Tuzla (bosnyák) / Beitar Jeruzsálem (izraeli) – FC Banants Jereván (örmény) / AC Omonia Nicosia (ciprusi)

VfB Admira Wacker Mödling (osztrák) / Spartak Myjava (szlovák) – Kapaz PFK (azerbajdzsáni) / Dacia Chisinau (moldáv)

Aberdeen FC (skót) / CS Fola Esch (luxemburgi) – FK Ventspils (lett) / Víkingur (feröer-szigeteki)

BK Hacken (svéd) – Linfield FC (észak-ír) / Cork City FC (ír)

KS Teuta Durres (albán) / FC Kairat Almati (kazah) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli) / ND Gorica (szlovén)

CSMS Iasi (román) – Hajduk Split (horvát)

FC Differdange 03 (luxemburgi) – Cliftonville FC (észak-ír) – AEK Larnaca FC (ciprusi) / SS Folgore/Falciano (san marinói)

AIK Solna (svéd) / Bala Town FC (walesi) – FC Pjunik Jereván (örmény) / Europa FC (gibraltári)

Levadia Tallinn (észt) / HB Tórshavn (feröer-szigeteki) – SK Slavia Praha (cseh)

KRC Genk (belga) – FK Rabotnyicski (macedón) / Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)

Sönderjyske (dán) – Strömsgodset IF (norvég)

Olvasói sztorik