Nemzetközi foci

Mindössze 7 millió fontot kap a Liverpool Skrtelért

A jelek szerint Törökországba szerződik a szlovák hátvéd.

Meglehetősen kevés szerephez jutott a Liverpoolnál Martin Skrtel, amióta Jürgen Klopp átvette a csapat irányítását. A szlovák középhátvéd hiába játszik most már 2007 óta a Vörösöknél, nagyon úgy néz ki, hogy 31 évesen vége szakad a csapat és az ő frigyének – az új állomás Isztambul lehet.

A 90min.com értesülései szerint a Liverpool ugyanis elfogadott egy mindössze 7 millió fontos ajánlatot a tavaly nyáron három évet hosszabbító hátvédért, így a jelenleg Eb-n szereplő Skrtel a Fenerbahce játékosa lehet.

A 2007-ben a Zenittől 6,5 millióért hozott bekk 319 meccset játszott a Liverpoolban, 2012-ben megnyerte a Liga Kupát, abban az idényben a csapat legjobbjának is választották.

Olvasói sztorik