Nemzetközi foci

Újra játszik a három éve visszavonult Deco

Visszatér a 2000-es évek egyik legnagyobb sztárja.

Deco a 2000-es évek egyik legnagyobb sztárjának számított: 1997-ben került a Benficához, 1999-ben a Portóhoz (akikkel BL-t nyert), 2004 és 2008 között a Barcelonát erősítette (akikkel szintén BL-t nyert), majd 2008 és 2010 között a Chelsea-nél futballozott. Pályafutása levezetéseként szülőhazájában, a Fluminensében szerepelt a 75-szörös portugál válogatott klasszis.

Bár brazíliai szerepvállalásának már három éve vége, a most 38 éves középpályás visszatér, méghozzá futsalban. Bejelentette ugyanis, hogy az indiai futsal liga 2016-os kiírásában ő is részt vesz. Ezt nem kell a hagyományos értelemben vett lebonyolításnak venni, mivel a csapatok az alábbi módon állnak össze:

– egy világsztár

– három nemzetközi hírű játékos

– egy indiai játékos

Deco a visszatérésről ezt nyilatkozta:

– A futsalban szereztem meg az alapjait későbbi sikereimnek. Gyakorlatilag a gyökereimhez térek vissza. Már nagyon várom az újabb kihívást!

Olvasói sztorik