Nemzetközi foci

Nainggolanért ajánlatott tett a Chelsea

A belga középpályás azonban nem akar Londonba költözni.

Az AS Roma középpályása, Radja Nainggolan megerősítette, a Chelsea ajánlatot tett érte, de ő egyelőre szívesebben maradna az olasz fővárosban. A futballista kijelentette, nem szeretne a Chelsea-be igazolni, inkább a Stadio Olimpicóban folytatná továbbra is.

A belga válogatott játékos elismerte, a londoniak hivatalosan is megkeresték az AS Romát az átigazolása kapcsán. A Goal értesülései szerint a kékek új menedzsere, Antonio Conténak Nainggolan az első számú kiszemeltje a nyárra.

– Hogy hol leszek jövőre? Már korábban is említettem: jól érzem magam Rómában, szeretem a várost, itt képzelem el a jövőmet – mondta Nainggolan a La Gazzetta dello Sportnak. – Hízelgő a Chelsea megkeresése, nem lehet nem megfontolni. Ugyanakkor én már elmondtam mit szeretnék, most a klubon a sor.

Olvasói sztorik