Nemzetközi foci

Higuaín nagyon közel a Liverpoolhoz

Klopp a helyszínen nézte meg a Chile elleni meccset, majd az argentin ügynökével is tárgyalt.

Nagy hal akadhat a Liverpool és Jürgen Klopp horgára: úgy néz ki, a Vörösöknek sikerül magukhoz csábítaniuk a Serie A 36 találattal valaha volt legtöbb gólos gólkirályát, a pazar formában futballozó Higuaínt.

A német tréner a helyszínen, Sata Clarában tekintette meg az argentinok Chile elleni, 2-1-re megnyert Copa America-mérkőzését, ezt követően pedig találkozott Pipita menedzserével és testvérével is. Nem sokkal később visszautazott Angliába, ami arra utal, hogy a felek villámgyorsan megegyeztek – írja a jólértesült Tuttomercatoweb a Bein Sportra hivatkozva.

A Liverpool vélhetően a teljes kivásárlási árat kifizeti Higuaínért, aki így hiába harcolta ki a BL-szereplés lehetőségét a Napolival, Liverpoolba igazolásával jövőre sem vehetne részt az első számú nemzetközi kupasorozat küzdelmeiben.

A 28 éves, legjobb korban lévő argentin csatár 2007-től 2013-ig szolgálta a Real Madridot, ahol 190 bajnokin 107 gólt szerzett, majd Nápolyba igazolt, ahol még ennél is eredményesebb: 104 találkozón 71-szer ünnepelhetett. A válogatottal világbajnoki ezüstérmes támadó eleddig 57-szer lépett pályára nemzeti színekben, de a Copa America végére ez a szám alighanem 60 fölé nő.

Olvasói sztorik