Nemzetközi foci

Szétesőben a Leicester? Mahrez is elhagyhatja a bajnokot

Jamie Vardy és N’Golo Kanté után a Rókák újabb pillére kerülhet a távozás küszöbére.

A Premier League 2015-16-os kiírását óriási meglepetésre megnyerő Leicester City azzal a nem titkolt céllal vágott neki a nyári átigazolási időszaknak, hogy egyben tartsa a bajnoki címet nyert keretét – jelen állás szerint mindhiába. Ahogy az várható volt ugyanis, júniusba fordulva Anglia és a kontinens tehetősebb csapatai egyből rárepültek a Rókák kiválóságaira, akiknek Claudio Ranieri magabiztos szavai valamint a kínált pénz, siker és csillogás között kell választania.

A játékosok pedig úgy fest, az utóbbi felé hajlanak. Bár a többek között a PSG és a Chelsea által hívott Kanté csak az Európa-bajnokság után hajlandó dönteni a sorsáról, Vardy a napokban karnyújtásnyira került az Arsenaltól, a legfrissebb hírek szerint pedig az Év Játékosának választott, az idényben 17 gólt és 11 gólpasszt jegyző Riyad Mahrez is kinyilvánította távozási szándékát – és még csak hat nap telt el az átigazolási szezonból.

A goal.com szerint a legkomolyabban szintén a párizsiak és az Ágyúsok által csábított Mahrez távozási szándékában a piszkos anyagiak is erősen szerepet játszanak: az algériai PL-átlag alatti 35 ezer fontot keres hetente. A hírek szerint a 25 éves játékos azt sem nézi jó szemmel, hogy amíg a már eddig is több mint kétszer annyit kereső Vardyt gigafizetéssel láncolná magához a klub, addig őérte – látszólag – nem tesznek ekkora erőfeszítéseket.

Olvasói sztorik