Nemzetközi foci

Koszovó megnyerte első hivatalos meccsét

Koszovó válogatottja első hivatalos mérkőzésén 2-0-ra legyőzte a Feröer-szigeteket péntek este, Frankfurtban.

Az európai szövetség (UEFA) május 3-án a budapesti, a nemzetközi szövetség (FIFA) pedig május 13-án a mexikóvárosi kongresszusán vette fel tagjai közé Koszovót.

A történelmi mérkőzésen Albert Bunjaku szerezte meg a vezetést a szünet előtt, majd a második félidő lefújása előtt Elbasanban Rashani volt eredményes. A koszovóiak első piros lapja a Manchester City játékosa, Bursant Celina nevéhez fűződik, akit a 37. percben állítottak ki.

„Nehéz meccset vártam, de tíz emberrel még annál is nehezebb volt. Keményen kell dolgoznunk, de a koszovói labdarúgás szép jövő előtt áll” – nyilatkozta a német FSV Frankfurt otthonában, a Volksbank stadionban rendezett mérkőzés után Albert Bunjaki szövetségi kapitány.

„Remek csapattá fogunk válni. Fiatalok vagyunk, és készen állunk, hogy folytassuk ezt a munkát, és jó eredményeket érjünk el” – mondta a kapus, Sami Ujkani.

A találkozót az országban a legjelentősebb sporteseménynek tartják a Szerbiától való 2008-as elszakadás óta.

A nemzetközi szövetség 2014 óta engedélyezte, hogy Koszovó nemzetközi mérkőzéseket játsszon FIFA-tagországok csapataival, de az eredményeket hivatalosan nem ismerték el. A koszovóiak korábban döntetlent játszottak Albániával és Haitivel, kikaptak Szenegáltól, Törökországtól és a Werder Bremen csapatától, valamint legyőzték Ománt.

Ebben az időszakban jugoszláv utódállamok klubcsapataival és válogatottjaival nem találkozhattak, Koszovó nemzeti jelképeit, zászlaját nem helyezhették ki a meccsek helyszínén, és nem játszhatták el a himnuszt.

A FIFA egyelőre nem döntötte el, engedélyezi-e, hogy olyan koszovói játékosok is pályára léphessenek a válogatottban, akik más ország színeiben már szerepeltek. A nemzetközi szabályok ezt nem teszik lehetővé, de a FIFA egyéni elbírálás alapján tehet kivételt.

Olvasói sztorik