Nemzetközi foci

Két magyar csapata is kiharcolta az Európa Ligát

Kötelesék Belgiumban, Bőléék Romániában értek révbe. Kovács Péter két gólt lőtt Norvégiában.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Belgiumban Köteles László csapata, a Genk úgy győzte le a 0-2-es első meccs után 5-1-re rájátszásbeli ellenfelét, a Charleroi-t, hogy ezzel meg is fordította a párharcot. A magyar kapus kisebb sérülés miatt nem volt a keretben.

Ugyanezt a bravúrt mutatta be Romániában a CSMS Iasi, azaz Bőle Lukács együttese. A magyar középpályás csapata 3-2-re győzött a Poli Timisoara otthonában, ezzel az élen zárta az úgynevezett osztályozó csoportot, ami EL-indulást ért. Bőle sem volt nevezve az együttesében.

Az utánpótlás-válogatott Forgács Dávid együttese, az olasz Pisa a feljutásért küzd a harmadosztály osztályozóján. Ma 0–0-t játszottak a Pordenone otthonában, ám mivel az első meccsen 3–0-ra győztek, bejutottak a döntőbe, ahol a Lecce–Foggia párharcból kapnak majd ellenfelet. Forgács a kispadon ülte végig a meccset.

A veterán magyar támadó, Kovács Péter a norvég másodosztályban remekel: ő szerezte csapata, a Sandefjord vezető és harmadik gólját is a Ranheim ellen 3-1-re megnyert találkozón.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.