Nemzetközi foci

Spanyol válogatott hátvéd lehet Dani Alves utódja

Bellerin pótolhatja a távozó brazilt a Barcában.

Az Arsenal jobbhátvédjét, Héctor Bellerint igazolná le a katalán együttes Dani Alves helyére, akiről a napokban kiderült, hogy a Juventusnál folytatja a pályafutását. A spanyol U21-es válogatott szélsője azonban egyelőre nem akar foglalkozni a váltással, de hízelgőnek tartja a gránátvörös-kékek érdeklődését.

– Az igazság az, hogy egyelőre nem törődöm a jövőmet érintő kérdésekkel, csakis a nemzeti együttesre koncentrálok, be akarok kerülni a felnőtt együttes keretébe. Azért van az ügynököm, hogy ő kezelje ezeket a dolgokat. Ha egy játékos jó szezont fut, mindig szóba hozzák őt nagyobb csapatokkal. Mindenesetre természetesen nagyon jól esik, hogy egy ekkora klubbal összeboronáltak, és soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az átigazolási szezon – nyilatkozta a Cadena Copenak Bellerin, aki a spanyol nemzeti válogatottal a júniusi Európa-bajnokságra készül.

A 21 éves hátvéd alapembere volt az előző idényben az Arsenalnak, hiszen a 38 bajnoki mérkőzésből 36-on pályára lépett, ezeken pedig egy gólt, és öt gólpasszt jegyzett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.