Nemzetközi foci bajnokok ligája

Ronaldo három rekordot is beállíthat a BL-döntőben

A Real-sztártól gólt várnak az Atlético ellen.

Két év után ismét madridi házidöntőt rendeznek a Bajnokok Ligájában, szombaton 20.45-től a tíz győzelmével rekorder Real az első sikerére hajtó Atléticóval csap össze a milánói San Siróban.

A két csapat 2014-es lisszaboni mérkőzése drámai körülmények között dőlt el. Az Atlético hiába vezetett szinte a lefújásig 1-0-ra, Sergio Ramos a rendes játékidő hosszabbításában, a 93. percben góljával kiharcolta a ráadást. A hosszabbításban az erejével elkészülő Atlético már nem tudták feltartóztatni ellenfelét, így végül 4-1-re kikapott.

Diego Godin, az Atlético védője szerint a csapat most sokkal jobb állapotban várja a finálét, mint 2014-ben, amikor rendkívül fáradtan lépett pályára.

– A nagy titkunk az, hogy csapatként remek teljesítményt nyújtunk. Minden egyes játékos kiveszi a részét a védekezésből, a csatáraink is egytől egyig védik a kapunkat, ha szükség van rá – mondta Godin. Hozzátette, ez is mutatja, mennyire kiváló egységet alkotnak a játékosok és mennyire hisznek abban a játékstílusban, amelyet megvalósítanak a pályán.

Amíg az Atléticónál mindenki hadra fogható, addig a Realnál van két hiányzó, a védő Raphael Varane és Alvaro Arbeloa. Ugyanakkor a csapat legjobbja, a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo kijelentette, százszázalékos állapotban várja a döntőt, sőt jobb formában lesz, mint a lisszaboni fináléban, ahol csapata utolsó gólját szerezte.

Érdekesség, hogy a 2014-es finálé óta nyolcszor találkozott egymással a két együttes és ezeken veretlen maradt az Atlético, ötször győzött, háromszor pedig döntetlent ért el.

A Real sokkal jobb mérleggel menetelt ugyan a végső győzelem kapujáig – mindössze egy vereséget szenvedett, míg az Atlético hármat –, ugyanakkor riválisa jóval nehezebb ágon jutott el Milánóig, hiszen a legnagyobb esélyesek között számon tartott FC Barcelonát és Bayern Münchent is búcsúztatta.

Hatodik alkalommal fordul elő, hogy azonos nemzetbeli csapatok mérkőznek meg egymással a fináléban, de ez az első párosítás, amely másodszor fordul elő. Zinedine Zidane, a Real mestere pedig a hetedik olyan szakember lehet, aki előzőleg játékosként is a csúcsra ért a legrangosabb európai kupasorozatban.

A találkozót az angol Mark Clattenburg vezeti, a negyedik bíró pedig Kassai Viktor lesz.

Ronaldo rekordjai

A találkozón a Real sztárja, a portugál Cristiano Ronaldo több rekordot is átadhat a múltnak – ezeket gyűjtötte össze az UEFA honlapja.

A klasszis játékos 16 gólnál jár az idei BL-kiírásban. A rekordot is ő tartja: a 2013–2014-es idényben 17-szer vette be az ellenfelek kapuját, ezzel abszolút elsőnek számít. Ha nem szerez gólt, akkor minden idők második legeredményesebb BL-szezonját tudhatja maga mögött: Lionel Messi és José Altafini 14-14 góllal állnak az örökrangsor második helyén.

Egy másik rekordot is megdönthet, ha betalál: ő lehet az első játékos, aki három BL-döntőben is gólt szerez. Egyelőre egy népesebb tábor tagja ebben a kategóriában: összesen 16 játékosnak sikerült két BL/BEK-döntőben is betalálnia. Az abszolút rekordot a korábbi madridi csillag, Alfredo Di Stéfano tartja: ő az első öt (1956–1960) BEK-döntőben mindig gólt tudott szerezni.

Egy harmadik kategóriában beállíthatja Lionel Messi rekordját. Ronaldo ötödször lehet a BL-gólkirálya – ugyanennyi alkalommal végzett az első helyen a barcelonai rivális is. Ráadásul zsinórban negyedszer lehet a sorozat mesterlövésze – tavaly Messivel és Neymarral osztozkodott az első helyen –, ez a BL-ben eddig szintén csak Messinek sikerült. Ronaldo 93 BL-gólnál jár, ezzel abszolút a legeredményesebb játékosa a sorozatnak, míg argentin riválisa 83-mal üldözi őt a második helyen.

Milánóban nem megy

Hozzáteszik, a portugálnak a milánói stadionban egyelőre nem megy: a BL-ben négy meccsen lépett pályára – háromszor a Manchester Uniteddel, egyszer a Reallal –, de gólt nem tudott szerezni. A Milan ellen három meccsen egy pont a mérleg, míg az Inter ellen egy 0-0 alkalmával vették le a hazaiak a pályáról.

Az Atlético ellen azonban jóval termékenyebb: a 24 eddigi meccsen 15-ször talált be – ez 0.625-es gólátlagot jelent mérkőzésenként.

Olvasói sztorik