Nemzetközi foci

Őrület! 110 millió euróért igazolna két játékost a MU

Óriási pénzköltéssel indulhat a Mourinho-éra Manchesterben.

Bár hivatalos bejelentés még nem történt, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy José Mourinho követi a hétfőn menesztett Louis van Gaalt a Manchester United kispadján, ennek hatására pedig az elmúlt napokban a futball-világ minden kisebb-nagyobb sztárját szóba hozták már a Vörös Ördögökkel. A rengeteg pletyka közül kiemelkedik azonban két játékos neve, akik a hírek szerint a Special One első igazolásai lehetnek Manchesterben.

A klub egybehangzó angol lapértesülések szerint egy igazi bombaigazolással kezdené meg az új korszakot, és kifizetné az atléticós Saúl Niguez 54 millió fontos, vagyis több mint 70 millió eurós kivásárlási árát. A Bajnokok Ligája-döntőre készülő Atlético Madridnál természetesen nem akarják elveszíteni a remek szezont futó 21 éves tehetséget, ezért nemrég egy új, öt éves szerződést kötöttek a középpályással, akinek ennek következtében a bére mellett a kivásárlási ára is megemelkedett: 45 millió euró helyett az előbb említett hetvenért lehet elvinni Saúlt. Bár a Matracosoknál alighanem azt hitték, hogy ez az összeg már elriasztja az érdeklődőket, a világ egyik leggazdagabb klubjának még ez sem jelenthet akadályt.

Mourinho másik komoly átigazolási célpontja a Romában a Serie A egyik legjobb védőjévé váló Kosztasz Manolasz lehet. A görög bekk iránt korábban a Chelsea és az Arsenal is érdeklődött, de őket a hírek szerint elriasztotta az, ami a Manchester Unitedet nem: a játékosra aggatott 40 millió eurós árcédula. A 24 éves hátvéd szerződése ugyanakkor egy kicsit bonyolíthatja az üzletet, ugyanis Manolasz nyári csapatváltása esetén korábbi klubját, az Olimpiakoszt 50 százalékos részesedés illetné az átigazolási díjból, amit a Farkasok érthető okokból szeretnének elkerülni – a SkySport információi szerint a felek egy kölcsön plusz kötelező vásárlási opcióval kerülhetik meg a görög csapatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.