Nemzetközi foci

Nem Vardyt mazsolázzák ki először a Leicesterből?

Jürgen Klopp Drinkwaterre figyelt fel.

A Daily Mirror információi szerint Claudio Ranieri minden erőlködése ellenére már a nyár elején elvihetik a bajnok Leicester City egyik legnagyobb csillagát. No nem Jamie Vardy-ról vagy Rijad Mahrezről van szó, hanem a nem figyelő szemek számára kissé háttérben lévő Danny Drinkwaterről, akit 14 millió fontra taksálnak a szakemberek.

Jürgen Klopp annak ellenére szeretné magához édesgetni Drinkwatert, hogy a Liverpool a következő évben még az EL-ben sem szerepelhet, míg a Rókák a BL-ben vitézkedhetnek. A 26 éves játékos a hírek szerint nyitottnak mutatkozik arra, hogy topklubhoz szerződjön.

Az időközben az angol válogatott bő keretébe is bekerülő középpályást Rene Meulensteen, a Manchester United korábbi pályaedzője ugyanakkor a Vörös Ördögökhöz vinné.

– Drinkwaternek van tapasztalata a Manchester Unitednél, hiszen az akadémián nőtt fel. Mostanra stabil Premier League-játékos lett belőle. Ha egy külföldi játékost igazolsz le, lehet, hogy időre lesz szüksége a beilleszkedéshez, de az olyanok, mint Danny, hamar hozzászoknak a környezethez – nyilatkozta Meulensteen.

Olvasói sztorik