Nemzetközi foci

Az FA Kupa-döntő után bejelentik Mourinhót

Luis van Gaalnak lőttek.

Az AS értesülései szerint a Manchester United szezonjából még hátra lévő, Crystal Palace elleni FA Kupa-döntő eredményétől függetlenül a Vörös Ördögök megválnak Luis van Gaaltól, az új menedzser pedig José Mourinho lesz. A bejelentés ráadásul szinte azonnal a találkozó után megtörténik majd.

Mourinhót hat hónapja rúgta ki a Chelsea, a Unitedes pletykák pedig gyakorlatilag azóta folyamatosak, mára pedig úgy tűnik, nem is voltak vakvágányok. A Vörös Ördögök évi 15 millió eurót adhatnak a portugál menedzsernek.

Luis van Gaaltól sokat vártak el a szurkolók, miután Hollandiát bronzéremig vezette a világbajnokságon, de az elmúlt két szezonból összesen az idei BL-szereplés kiharcolása számított sikernek. Ezt leszámítva korán kiesett az összes nemzetközi kupasorozatból, idén pedig nem sikerült a Bajnokok Ligájába kormányoznia a Manchestert.

Az FA Kupa döntőt szombaton 18:30-tól rendezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.