Nemzetközi foci

EL: öt rekordot is megdönthet a Sevilla

Szerdán Bogdán Ádámék ellen triplázhatna a spanyol együttes.

Szerdán az angol Liverpool és a spanyol Sevilla csap össze az Európa Liga döntőjében. A finálénak a baseli St. Jakob-Park ad otthont 20 óra 45 perctől. A spanyol együttes sorozatban harmadik győzelmére készül, amire még nem volt példa az Európa Liga, illetve elődje, az UEFA Kupa történetében, de ezen túl is több rekordot átadhat a múltnak, ha legyőzi Bogdán Ádám csapatát.

A spanyolok tavaly a Dnyiprót, azelőtt a Benficát múlták felül, így szereztek egy esztendő alatt két elsőséget. Összesen négyszer emelhették magasba a trófeát (2006, 2007, 2014, 2015), míg a soros ellenfél három elsőséggel áll (1973, 1976, 2001). A Bayern München 1974–1976 között zsinórban háromszor nyerte meg a BEK-et, azóta egyetlen csapatnak sem sikerült sorozatban három elsőséget szereznie az európai kupaporondon – derül ki az UEFA összeállításából.

A spanyol és az olasz bajnokság indulói eddig 9-9 győzelmet arattak a második számú európai sorozatban – az olaszok hatszor, a spanyolok ötször végeztek másodikként. Ha a Sevilla nyer, ebben a rangsorban is első helyre lép a La Liga, angol siker esetén viszont a szigetországi bajnokság zárkózik, mely jelenleg hét sikerrel a harmadik.

A Sevilla négy győzelme is rekord, ezt tovább javíthatja egy újabb elsőséggel.

José Antonio Reyes, a Sevilla játékosa jelenleg olyan klasszisokkal szerepel egy sorban, mint Ray Clemence, Giuseppe Bergomi és Nicola Berti. Ők eddig három győztesen megvívott döntőt tudhatnak maguk mögött, azonban a 32 éves klasszis egy újabb győzelemmel immár abszolút egyedül lehet rekorder. Reyes 2010-ben még az Atléticóval lett EL-első, majd a Sevilla előző két döntőjében is szerepet vállalt. A 2011–2012-es szezon közepén tért vissza a Sevillához, de abban az idényben az Atléti újfent megnyerte az Európa Ligát, így a három győztes döntője mellett négyszer szerzett aranyérmet.

Végül a Sevilla vezetőedzője, Unai Emery is rekorder lehet az EL-ben: eddig csak a legendás Giovanni Trapattoninak (Juventus 1977 és 1993, Inter 1991) sikerült háromszor elhódítania a második számú európai trófeát. Emery immár két sikernél jár, és ha most is nyer a csapata, akkor utoléri az olasz legendát, ráadásul egyedüli lesz azzal, hogy ő egyetlen csapattal szerezne három elsőséget.

Olvasói sztorik