Nemzetközi foci

Eb: két Leicester-játékos és Rashford is az angol keretben

Roy Hodgson angol szövetségi kapitány kihirdette a válogatott 26 fős keretének névsorát. A bajnok Leicester City-ből két játékost, valamint a Manchester United 18 éves csillagát, Marcus Rashfordot is beválogatta a keretbe.

A Vörös Ördögök ifjú titánja meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő azt követően, hogy bekerült az első csapatba, 16 mérkőzésen 7 gólt szerzett első idényében. Az Arsenal középpályása, Jack Wilshere is kerettag, annak ellenére, hogy mindössze háromszor szerepelt az Arsenalban ebben az idényben. Mióta sérüléséból visszatért, mindössze 141 percet töltött a pályán.

A Manchester Cityből Fabian Delph kapott lehetőséget, aki nyolc alkalommal került be a kezdőcsapatba, mióta átigazolt az Aston Villától. A Newcastle szélsője, Andros Townsend is behívásra került, ahogy a Tottenham sztárjai, Dele Alli és Eric Dier is. Theo Walcott viszont nem lesz ott a csapatban.

A Premier League góllövőlistájának csúcsán záró Harry Kane mellett a támadószekcióban ott van a Leicester City gólvágója, Jamie Vardy, valamint Wayne Rooney és Daniel Sturridge is.

A PL-győztes Leicesterből még Danny Drinkwatert tartotta érdemesnek Hodgson arra, hogy esélyt kapjon az Európa-bajnoki szereplésre.

Kapusok: Joe Hart, Fraser Forster, Tom Heaton

Védők: Nathaniel Clyne, Kyle Walker, Gary Cahill, Chris Smalling, John Stones, Ryan Bertrand, Danny Rose

Középpályások: Dele Alli, Ross Barkley, Fabian Delph, Eric Dier, Danny Drinkwater, Jordan Henderson, Adam Lallana, James Milner, Raheem Sterling, Andros Townsend, Jack Wilshere

Támadók: Harry Kane, Marcus Rashford, Wayne Rooney, Daniel Sturridge, Jamie Vardy

Olvasói sztorik