Gonzalo Higuaínra, az argentin válogatott támadójára rásüthetnénk, hogy későn érő típus, hiszen azt a fantasztikus formát, amit az elmúlt időszakban mutatott a Napoliban, 27-28 éves korára érte el – de nem lenne teljesen igaz a kitétel. Higuaín már régóta ott van a legjobb csatárok között, sokan sokféle emlékezetes pillanatát fel tudnák idézni, hisz már egy évtizede játszik a legmagasabb szinten. Az Argentinából 2006 decemberében Madridba érkező csatár kétségtelenül most ért a csúcsra, ami a saját teljesítményét illeti. Ellentmondásos megítélését szinte szimbolizálja, hogy ugyanakkor idén sem nyert trófeát a csapatával: Higuaín az a klasszis, akinek a minősítésekor hozzá szokás tenni a dicsérő jelzőkhöz a „csak éppen…” kitételt.
A hálátlan Real Madrid
Pedig elképesztően sikeresen indult európai karrierje: húsz évesen lett a Real Madrid csatára, eleinte természetesen másodhegedűsként az akkor még majdnem ereje teljében lévő Ruud Van Nistelrooy mellett. Huszonkét évesen teljesítette első húsz gól feletti bajnoki szezonját a Realban, ezt még kétszer megismételte. És bár nem bánt vele (sem) igazán méltányosan a királyi klub, csak ha haragtartó lenne, emlegetné fel a manapság rendre ezüstérmes madridiaknak, hogy amíg ő volt a csatáruk, olykor még bajnokságot is nyert a Real Madrid… Manapság, amikor Cristiano Ronaldo más dimenziókba tartozó gólmennyisége az etalon, ironikusnak tűnik, hogy a hálátlanul elküldött Higuaín idején bezzeg háromszor összejött az, ami CR-nek eddig egyetlen egyszer, nyolc év alatt.
A Pipita becenévre hallgató argentin már tanulóidőszakában is hasznos tagja volt a Realnak, később egyértelműen az első számú csatára – ám van egy billog, amit nem tud lemosni magáról: a nemzetközi porondon képtelen volt előrelépni vele a Real. És mivel ugyanebben az időszakban az argentin válogatott sem nyert semmit, Higuaínon rajta maradt a bélyeg, hogy a fontos mérkőzéseken rendre megremeg a lába. Egy Lyon elleni BL-nyolcaddöntőben – abban az időszakban, amikor a madridiak képtelenek voltak ennél a körnél tovább jutni – az üres kapuval szemben is a kapufára gurított egy ziccert, a Real kiesett, ő pedig a „remegő lábú béna” lett egy időre. És a mindezidáig utolsó madridi bajnoki cím szezonjában, 2011-12-ben 35 meccsen lőtt 22 gól ellenére sem maradhatott Madridban. Pedig meglőtte századik Real-gólját, ráadásul övé volt a szezonban is a csapat századik találata és több gólt szerzett a sztárolt Benzemánál. Mégis mennie kellett.
Csillagok nyomában, majd előttük
Renoméja persze már nagy volt, az Arsenal és a Napoli versenyzett érte, végül utóbbihoz ment, az olasz ligából gólkirályként távozó Cavani helyére. A Bajnokok Ligája-szereplést illetően nem hozott jó döntést, ez nyilvánvaló… Nápolyban kedvenc lett, de a nemzetközi kupa továbbra is komoly hibapont a karrierjében. Ugyanakkor Olaszországban úgy teljesedett ki, ahogyan csak a legnagyobbak szoktak egy adott ligára „rátelepedni”, stílusának és habitusának nagyon is megfelel a dél-olaszországi miliő. Idén pedig egyértelműen a legnagyobbak közé emelkedett teljesítményével.
Az olasz bajnokság a fénykorában csatárcsillagok tucatjaival büszkélkedhetett, a világ valaha volt legnagyobbjai játszottak a Serie A-ban, (a brazil) Ronaldótól Baggión át Ibrahimovicig. Ugyanakkor az olasz futball szellemisége, filozófiája sosem a támadójátékról és a gátlástalan gólparádékról szólt: ez a kettősség tette igazán különlegessé a világ egyik legjobb bajnokságát. Itt királynak lenni igazi kihívás és vitathatatlan szakmai csúcs egy csatárnak. A statisztika nem hazudik: az elmúlt hatvan évben összesen két (!!) csatár tudott harminc gólnál többet szerezve gólkirály lenni a Serie A-ban. 1959-ben az olasz-argentin Antonio Valentin Angellilo az Interben, illetve 2006-ban Luca Toni a Fiorentinában. Előbbi 33, utóbbi 31 góllal. Még a legendás, ötszörös gólkirály Gunnar Nordahlnak sikerült kétszer ez, és persze meg kell említeni az olasz futball egyik legnagyobbját, Giuseppe Meazzát, aki a legelső hivatalosan Serie A-nak nevezett bajnokságban harmincegyet lőtt.
Méltó előzés: káprázatos tripla
Mostanáig Nordahl volt a rekorder a Milanban az 1949-50-es szezonban szerzett 35 góljával. De jött Gonzalo Higuaín és a Frosinone elleni szezonzárón szerzett mesterhármassal megelőzte a svédet. Immáron történelmi tény, hogy nála több gólt egy szezonban egyetlen futballista sem szerzett a Serie A legendákban nem épp szerény történelme során. Higuaín egy félidő alatt hozta össze a mesterhármast, egy egészen parádés ollózással téve fel a koronát egész éves teljesítményére. Ennél méltóbb módon nem is taszíthatta volna le Nordahlt a trónról – és hogy még kerekebb legyen a sztori, mesterhármasa második helyet, így BL-csoportkört ért a Napolinak.
Az argentin támadó ebben a szezonban annyi bajnoki gólt lőtt, mint a két előző nápolyi szezonjában összesen, pedig Olaszországban a 17 és 18 gólos teljesítmény sem számít rossznak, mindkétszer ötödik lett a góllövőlistán. A mostani 36 gólja csak nyolccal kevesebb, mint a két legutóbbi olasz gólkirály összesen 44 találata… És mindezt 35 meccsen hozta össze, gólátlaga tehát bőven hozza a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi jelezte színvonalat (mellesleg a Barcelona zsenijénél többet is lőtt, igaz, a Napoliban nem háromfelé oszlott el a gólok java).
Folytatása következik: de hol?
A nagy kérdés ezek után, hogy a Bajnokok Ligájában és a válogatottban átlépi-e végre árnyékát a világklasszisok közé immáron kérdőjelek nélkül sorolható csatár. A centenáriumi Copa América igen parádés alkalom lenne rá, a BL-ben pedig lehet, hogy már egy, a Napolinál magasabban jegyzett csapat tagjaként próbálhatja meg, mert a hírek szerint többen is kifizetnék minimum 50 milliós vételi árát.
Kérdés, megérné-e neki elmenni Nápolyból (nem okvetlenül az anyagiakat tekintve), ahol most minden adott, hogy legendává váljon: Diego Maradona jelenleg huszonnégy góllal előzi meg őt a klub történetének legeredményesebb játékosaként – Higuaín ezt idei formájában egy szezon alatt ledolgozhatná. Az igazi kihívás persze nem az egyéni dicsőségé: Maradonával kétszer olasz bajnok, egyszer UEFA Kupa-győztes lett a Nápoly. Higuaín idén nagyszerű csatárteljesítménye ellenére sem tudta teljesen lemosni magáról a “lúzer” bélyeget, hiszen a Napoli részben az ő fegyelmezetlenségének (egy dulakodás miatti kiállításnak és több meccses eltiltásnak) köszönhetően szakadt le végleg a Juventusról, holott a 25. fordulóig vezette a bajnoki táblázatot. Ha Higuaín is elérne legalább az egyik porondon valami nagy sikert, és szaporítaná utoljára Madridban szerzett csapat-trófeái számát, talán végleg eltűnne a neve mellől a „csak éppen…” kezdetű mellékmondat.
