A Barcelona tulajdonképpen már az első félidőben eldöntötte a találkozót, hiszen Luis Suarez két góljának köszönhetően már 2-0-val vonulhattak pihenőre. A második félidőben visszafogottabb játékot mutatott a katalán csapat, ám így is végig uralták a mérkőzést, és végül egy harmadik gólt is sikerült begyötörniük a 86.percben, ismét Suarez révén. A hármas sípszó után pedig ünnepelhettek a gránátvörös-kékek, hiszen a háromgólos győzelem azt jelentette, hogy az idei szezon bajnokcsapata a Barcelona lett, a gólkirály pedig Luis Suarez 40 találattal.
A Real Madrid is becsületesen küzdött La Corunában, és ők is gyorsan döntésre vitték a találkozót. Az első játékrész 7. és 25. percében Cristiano Ronaldo megszerezte idénybeli 34., majd pedig a 35. találatát. Ezután a királyi gárda szomorúan figyelhette a rivális csapat mérkőzését, nem kaptak jó hírt a párhuzamosan futó találkozóról. Kilencven perc után végül 2-0-ra nyert a Real Madrid, de ezen az estén aligha örülhettek a három pontnak Ramosék, hiszen csak a második helyre volt elegendő ez az idegenbeli siker.
Este:
Az Athletic Bilbao és az Atlético Madrid is győzött hazai pályán. A baszk csapat Európa Liga-selejtezőt érő ötödik helyen zárt a 34. perctől tíz, az 58. után kilenc emberrel játszó Sevilla legyőzésével (a hajrában a Bilbao is megfogyatkozott), míg a már biztos harmadik fővárosi együttes a Celta Vigót múlta felül. A két vesztes együttes EL-selejtezős pozícióban zárt, a Sevilla azonban még lehet BL-résztvevő, ha győz jövő szerdán az EL-döntőben az FC Liverpool ellen.
Primera División, 38. forduló:
Deportivo La Coruna – Real Madrid 0-2 (0-2)
Granada – Barcelona 0-3 (0-2)
Athletic Bilbao – Sevilla 3-1 (2-0)
Atlético Madrid – Celta Vigo 2-0 (0-0)
Vasárnap
12.30: Malaga – Las Palmas
19.00: Espanyol – Eibar
19.30: Betis – Getafe
19.30: Sporting Gijon – Villarreal
19.30: Rayo Vallecano – Levante
A végeredmény:
1. Barcelona 91 pont – BL-főtábla
2. Real Madrid – BL-főtábla
3. Atlético Madrid – BL-főtábla
4. Villarreal – BL-selejtező
5. Athletic Bilbao – EL-főtábla
6. Celta Vigo – EL-selejtező
7. Sevilla – EL-selejtező vagy BL-főtábla
Primera División: az eddigi bajnokok
Egymás után második, összességében pedig a 24. spanyol bajnoki címét szerezte meg az FC Barcelona.
Az elmúlt tíz év bajnokai:
2007: Real Madrid
2008: Real Madrid
2009: FC Barcelona
2010: FC Barcelona
2011: FC Barcelona
2012: Real Madrid
2013: FC Barcelona
2014: Atlético Madrid
2015: FC Barcelona
2016: FC Barcelona
Az örökranglista:
32 – Real Madrid
24 – FC Barcelona
10 – Atlético Madrid
8 – Athletic Bilbao
6 – Valencia
2 – Real Sociedad
1 – Deportivo La Coruna, Sevilla, Real Betis