A The Sun szerint a Chelsea lemondta a John Terry tiszteletére szánt búcsú ünnepséget, amelyet a szezon végén rendeztek volna a csapatkapitány távozása miatt.
Ez az esemény azonban a szurkolók nagy örömére elmarad, mivel a hírek szerint a kékek további egy éves szerződést ajánlottak a középhátvédnek. Terry egyébként nem sok reményt fűzött a maradásához, és úgy tervezte, hogy a hétvégi, Leicester City elleni bajnoki mérkőzés lesz az utolsó pályára lépése a londoniaknál 18 év szolgálat után.
A maradásban óriási szerepe van az új menedzsernek, Antonio Conténak, aki mindenképpen meg akarta tartani a focistát, hiszen szeretne maga mellett tudni egy ilyen óriási tapasztalattal rendelkező focistát az első angliai idényében.
Terryt egyébként a szezon közben szóba hozták már a dán MIdtjylland együttesével, és több más kínai klubbal is.