Nemzetközi foci

Ronaldóék belehúznak a felkészülés utolsó szakaszában

Portugália mellett Izland is felméri a magyarok által kiejtett Norvégia játékerejét.

A magyar válogatottnál javában tart a felkészülés a június 10-én rajtoló Európa-bajnokságra, az itthon játszó csapattagok már túl vannak egy Telkiben tartott összetartáson, a nemzeti együttes pedig kedden Ausztriába utazott edzőtáborozni, ahol a légiósok egy része is csatlakozik a kerethez.

Magyarország eddig egy felkészülési mérkőzésen, a horvátok elleni budapesti 1-1-es találkozón van túl, az Eb-ig hátralévő további erőfelmérőt pedig az U21-válogatott elleni edzőmeccsen kívül a május 20-án esedékes Elefántcsontpart elleni hazai, és a június 4-i Németországgal vívott idegenbeli találkozó szolgáltatja. Válogatottunk programja tehát ismert, de nézzük meg azt is, ki ellen csapnak össze leendő csoportellenfeleink a felkészülés jegyében.

Ausztria

Nyugati szomszédaink márciusban két felkészülési mérkőzést vívtak meg, mindkettőt hazai pályán: Albánia ellen 2-1-es sikert arattak, Törökországgal szemben viszont ugyanilyen arányban maradtak alul. A hivatalos keretet még nem hirdető osztrák szövetségi kapitány, Marcell Koller a továbbiakban két Európa-bajnokságról lemaradó válogatott ellen kísérletezhet a taktikával, mielőtt június 14-én összecsap Magyarországgal. Az osztrákok május 31-én ugyanis Máltát, június 4-én pedig Hollandiát fogadják.

Izland

A szigetország legjobbjai szintén a nem Eb-résztvevő csapatok elleni felkészülést preferálják, Gudjohnsenék eddig ugyanis Dániával (2-1-es vereség) és a magyarok selejtezőcsoportjában szereplő Görögországgal (3-2-es siker) mérkőztek meg. A továbbiakban – június elsején – a tornáról a magyarok miatt lemaradó Norvégiához látogatnak, míg június 6-án Liechtenstein legjobbjait fogadják Reykjavikban.

Portugália

Csoportellenfeleink közül Portugáliára vár a legtöbb feladat a kontinenstorna nyitánya előtt, hiszen Cristiano Ronaldóéknak még három felkészülési meccsük is hátravan: május 29-én ők is a mieinkkel szemben alulmaradó Norvégiát fogadják, ezt követően június 2-án Angliába látogatnak, végül június 8-án Észtország ellen is pályára lépnek odahaza. A luzitán nemzeti tizenegy eddig két barátságos meccset játszott tavasszal: Bulgáriától 1-0-s vereséget szenvedett, Belgiumot viszont Nani és Ronaldo góljaival 2-1-re felülmúlta Leiriában.

A magyar csapat június 14-én Ausztria, 18-án Izland, 22-én pedig Portugália ellen lép pályára az Európa-bajnokság F-csoportjában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik