Nemzetközi foci

Messi nem akarja, hogy a Real nyerje a BL-t

A Barcelona támadóját a vébé után a média akarta tönkretenni, de ez sem törte meg.

Az FC Barcelona előnye egy pontra csökkent spanyol bajnokság élén, viszont az utóbbi négy fordulóban az összes mérkőzését megnyerte. A katalánok ötszörös aranylabdása, Lionel Messi adott interjút az ESPNFC.comnak, és beszélt a bajnokságban kialakult helyzetről, valamint a BL-kiesésről is.

– Szerencsére sikerült megtartanunk egy kevés előnyt a bajnokságban. Gödörbe kerültünk akkor, amikor a legkevésbé sem számítottunk rá. A válogatott szünet után jött a Real elleni vereségünk, a BL-búcsú, és ismét két pofon a bajnokságban, ami miatt rengeteg pontot veszítettünk. Ezután viszont összeszedtük magunkat, és újra jó formában vagyunk. Az Atléti elleni búcsú nagyon kemény volt. Sokkal jobban játszottunk az első mérkőzésen, és eldönthettük volna a párosítást. Idegenben pedig hihetetlen nehéz volt ellenük, mert nagyon jól tudják azt játszani, amihez a legjobban értenek. Igazi csapatként funkcionálnak, kellemetlen ellenfél. Simeonénak nagyon sok érdeme van ebben, a játékosok hisznek benne, és szinte tökéletesen csinálja a dolgát eddig. Nagyon jó játékosok alkotják a csapatot a pályán és a kispadon is – nyilatkozta Lionel Messi, akitől aztán azt is megkérdezték, hogy melyik csapat győzelmének örülne a Bajnokok Ligája-döntőben.

– Mindig csak a Barca számít, a szurkolóink pedig nem akarják látni, hogy a Real Madrid valamit is nyer, ahogyan a realosok sem szeretnék velünk szemben ugyanezt. Ezért nem szeretném, ha a Real nyerné a döntőt. Nekünk azonban mindenképpen csak a saját feladatainkra kell koncentrálnunk, nagyszerű lenne, ha a bajnokságot és a kupát is sikerülne a szezon végén megnyernünk. Természetesen óriási dolog lett volna, ha a BL-ben is sikerül bejutnunk a döntőbe, de ha háromból két címet nyerünk el, az is nagy eredmény.

A nyáron sem unatkozhatnak a focirajongók, hiszen a franciaországi Eb mellett Copa Américát is rendeznek, valamint a riói olimpián is lesz labdarúgás. Messi azonban csak a Copán tudja segíteni az argentin csapatot a minél jobb eredmény elérése érdekében.

– El szerettem volna utazni Rióba, mert hihetetlenül nagy élmény volt a 2008-as olimpián játszani, csak úgy, mint ahogy a 2005-ös U20-as világbajnokságon is. Nem csak azért, mert megnyertük, hanem a tapasztalatszerzés miatt is. Hihetetlen élmény volt, amikor az olimpiai faluban összefutottunk más sportágak elitsportolóival. Nagyon látványos volt, annak ellenére, hogy nem töltöttünk sok időt a faluban.

Messit végül kényes témáról is kérdezték. A válogatott kapcsán szóba jött, hogy a legutóbbi két döntőjüket is egyaránt elveszítették. A Copa Américán Chile ellen tizenegyesekkel kaptak ki, a vébén pedig a németekkel szemben maradtak alul.

– Ezek a dolgok megtörténnek a labdarúgásban. De egyáltalán nem könnyű eljutni a nyolcaddöntőig, vagy egy döntőig. Nagyon közel voltunk a németek ellen a győzelemhez, de ők egy hihetetlenül jó csapat, jó játékosokkal, és úgy alakult, hogy minket is megvertek. Ugyanúgy, ahogy a Chile elleni vereség alkalmával, ott is nüanszokon múlott minden. A média teljesen tönkre akart tenni ezek miatt, de nem sikerült, túl vagyok rajta – zárta az interjút Messi, aki még hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy ennyi mindent sikerül megnyerni pályafutása alatt.

Olvasói sztorik